Kifeszített pókháló az élet,
beleragad minden egyes pillanat,
egy nagy pók, mint uralkodó lélek,
hálót szőtt az éj leple alatt.
Itt vergődöm én is, és remeg a háló,
rejtekéből bújik elő a rém,
minden szívdobbanásomra reagáló,
véremre szomjazó álnok teremtmény.
Pillangó szárnyaim bársony pora hullik,
testem a fonálból nem szabadul,
minden perc oly gyorsan múlik,
póklábain jön már a nagy úr.
Először csak gyöngéden átölel,
majd egyre s egyre fogy a levegő,
méreg csókja ajkamra lel,
és halálhálójával körbesző.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.13. @ 20:04 :: Kató Marianna