Nem tudhatom
felhő- jászol alatt van-e keze,
vagy jácint bimbókat kényeztet?
Vagy sejtjeinkben burjánzik
és lábfejtől köldökig,
mellektől szemekig, hajszállakig ér.
Lélegzik, nő, ered…
Van és ismered!
Ha megtagadod, tévedsz!
Hová rejtetted?
Nincs akkora lyuk zsebeden, hogy elveszthesd.
Abból gyúrtak, ez tett eggyé, s végtelenné.
Ha nem hiszed, fém – hidegbe kínlódnak
a csillagokra csatolt éjjelek,
s őrülté tesz az anyaméhből ránk rótt kitaszítás,
az e világba ébredés.
Nélküle úgy vacog a lélek,
mint harang keserves ajka
földbe ágyazott koporsóra.
Nem! Nem! Nem!
Nem tudom, hinni, hogy a szív ily merev,
süket és vak, illattalan, színtelen.
Vánszorgó tehervonat,
hagy maga után így némuló síneket.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.08. @ 17:16 :: Lantos Tímea
