— Megvetted a vércukorszintmérőt?
Olyan hangsúllyal kérdezte, amire nem volt érdemes nemmel felelni, mert annak beláthatatlan következménye lenne…
— Meg — nyögte.
Nem értette miért ilyen hallgatag az amúgy nagyszájú barátnője. Kérdőn nézett rá. Már meg akart szólalni, amikor a fiatalasszony egy mély levegővétel után megszólalt.
— Nem merem…
— Mit nem mersz? — kérdezett vissza.
— Hát megszúrni magam. Kérlek, ne nevess ki! — mosolygott, de látszott rajta, hogy valóban fél.
— Attól a pici tűtől félsz?
Határozottan kérdezte, bár magában arra gondolt, ő sem szúrná meg saját magát. Alapjában félt a tűtől, mindegy volt a mérete. Egész életében elterelő hadműveletet alkalmaztak nála, ha be kellet oltani… Visszaemlékszik arra a kislányra, aki marta, harapta a doktor nénit, ha annak kezében tűt látott.
Barátnője elnevette magát…
— Kértelek, hogy ne nevess ki! Nem tehetek róla. Félek és kész. De… tudod mit, szúrj meg te!
— Én? — hebegte.
Lehet, hogy én jobban félek a tűtől, mint ő és még én szurkáljam? Na még csak az kellene — gondolta magában. Úgy húsz évvel ezelőtt történt, amikor keresztlányát injekcióra vitte. Nézte, hogy töri le az ampulla tetejét az asszisztensnő, hogy szívja fel a fecskendőbe az oltóanyagot… Hallott még hangokat, de… Arra eszmélt, hogy pofozgatják, és valami nagyon büdöset tartanak az orra elé…
— Megszúrsz? Mondjuk a bal mutató ujjamat, nem inkább a jobbat… vagy talán a középsőt?
Na, ez már tényleg nevetséges — vélekedett magában. Egyikünk sem fiatal. Nem lehetünk ilyen tökök…
— Na, add ide azt a tűt! — Már bánta is, hogy kimondta… Lélegzetvisszafojtva tartotta remegő kezében… — Hallod, tartsd már ide valamelyik ujjadat!
Barátnője nem tudta, melyik ujja legyen az áldozat… Nem merte egyiket sem odanyújtani. Beszélt minden félét, de mind a ketten tudták, csak odázni akarja azt a bökést.
Hirtelen elkapta bal kezén a mutatóujját és megnyomta a tű belövő gombot… Éles sikoly…
— Nem is fájt — mondta a barátnője, az ujját nézegetve — nincs egy csepp vér sem… — Az önkéntes egyre sápadó arcát nézte…
— Vér… — azt hitte, mindjárt elájul.
— Te a saját ujjadba döfted a tűt? — kérdezte kacagva.
— Soha, de soha ne kérd többet, hogy szúrjalak meg! — Leült a székre, mert érezte, lábai nem bírják tovább tartani.
— No sebaj, akkor megmérjük a te vércukorszintedet is!
Battonya, 2014. január 27.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Lénárt Anna
