Ha sétálok az utcán, akkor nem eszem eleget. Pékség előtt
a babakocsit otthagyni alvó gyerekkel azóta nem merem,
mióta a semmi ágán filmben hazavitte egy hozzám hasonló
arcú, de gyerektelen. Maria főhős fruska pedig én vagyok,
bár könyvtáros szemüvegem nincs, de a barátnőm arcán
végre látom, hogy alapvetően az a típus lehetek, szemben
vele, ki már régen az, és tudom, nélkülük a könyvtárak
összeomlanak. Mert vannak a típus szerint férfiak is,
akik papírlapjukat nem szélben lengetik csupán, hanem
mások fejébe szórják , miután azoknak nem adatott,
álmokat vinni a vesztőhelyig, valóságos illúzorok, meg
tudják tenni, hogy irgumburgum elámulok, elárvult
magamról beismerem, kényszerképzetekkel teli életem.
—————————————
A történet jó, vagyis jó lenne, de néhol összecsúsznak a gondolatok. Olyan, mintha időugrásban lennék…
Dolgozz rajta, Anna… ne fésüld ennyire össze a “képeket”. Figyelj a tér, és idő kapcsolatára, illetve a szétválásra. Figyelj az egyes szám, és a többes szám megfelelő használatára. Figyelj a „töltelék-szavakra”. Nem megmagyarázni kell, hanem elmesélni. Nem vers. Valóban. De az egyéb kategória se bír el mindent …
Benned van, Anna. Sokkal több. Bontsd ki.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.17. @ 08:24 :: Marthi Anna
