Illetve vonzás-taszítás helyett,
minden éjjel a Léthében fürdök,
ez amnéziám lényege. Reggel
friss ébenséggel rúgom ismét
a gangon a port, bevackolódva
és étlenül, kívánok jó reggelt,
bennem végre nyugalom honol.
A szív látszik, a csipke túl csicsás,
mégis belecsiszolódik: a hogyan,
kísérlet arra, ami volt és van.
Persze szerelem katakombákon
terem a rozsda, emlékezés
hajt ki, dús növényű a csend,
a jelen új nap, hát ne ismételd,
kegyetlenség párod kegyelem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
