Szétfoszló időnk ma szélcsendbe elkereng.
Szempillák mögött más Égkő, más fény dereng.
Könnykútba szállott a táltos naplemente,
Hisz Éjünk a Holdat – sírig elszerette…
Lavinát rejt a szó és botlott megcsúszást –
Holt kézből kiékelt, halódó búcsúzást.
S mint örök, kifakult, vádló szimbiózis
feszül ránk s fölénk a szürkülő narkózis.
Pedig… Mért, hogy ki az gyarló mód, s szerfelett
Másoktól kiontott véréig szenvedett –
kinek a vénülés megsorvadt bizalma
lett fagyott kehelybe dobott sár-fabatka
– ünnepre sem tellett citromra, malacra…
Mért, hogy a gólem, a legfelső tízezer
magának ma mégis új, görög frízt emel?
Legutóbbi módosítás: 2014.01.30. @ 12:48 :: Pásztor Attila - Atyla
