Baleset volt. Magam’ látom szaggatott szalagkorláton…
Ujjaim vas-görcsbe fogva – lábam a padlót tapossa.
Nem hittem csodát a bajban, sem hogy élő fény-angyal van,
S írottan lebeg előttem nyirkos, őszi ködfelhőben.
Néven szólít, de nem hanggal… Segítőn kész áldozattal
Suhan a tiszta gondolat – nyílhegyeknél is pontosabb.
„Dolgod van még. Eredj vissza… Az anyag: látszat-kalitka.
Nincsenek vélt véletlenek, s hogy túléled?… Megrendezett.
Hidd, hogy szavaimat látod, tudd, hogy meghalt két barátod…
Őket visszük, éretlenek. Téged hagyunk… Életedet
Formáld úgy – nem talmi kérdés, szolgálat a visszatérés:
Lelkeket ments, gyógyíts, taníts, görcsöket oldozz vagy lazíts,
Szívet érints szaktudással, ne sarlóval, kalapáccsal!
D’elsőbb tisztítsd tenmagadat, hisz gyémántra, ha sár tapad,
Erőd úgy teljes nem lehet… Menj, szolgáld az Isteneket,
S kételyed, ha van – imádkozz. Embert, állatot ne áldozz!”
Eltűnt…Testembe zuhantam szélvédőn át, bódulatban
Zúgott fejem – vér szivárgott arcomból, hittem kiáltok:
Medencém tört? Tompa fájás… Bordám? Újabb fékcsikorgás,
Szirénák és tűzoltóság… Lángvágók a kasznit bontják.
… Sebészet. Csak anyám jött el. Mellém ül és kezet tördel:
„Fiacskám, hogy van a lábad?” – féltő szeme könnybe lábad,
Hiszen tudja, álló éjjel műtöttek, s kerekes székkel
Élhetek eztán másokért, vívni élőkért s holtakért.
Mosolyom alig félszegett, kábult vagyok, nem réveteg.
Sorsom’ így kell megkövetnem – hitem már szilárd s töretlen.
2014. január 12.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.13. @ 20:27 :: Pásztor Attila - Atyla