Szicília, 2002. szeptember
Amikor megláttuk az általunk eddig még ismeretlen pesti utazási iroda ajánlatát, nem hittünk a szemünknek. Igaz, hogy autóbuszos út, igaz, hogy vége a főszezonnak, de mégiscsak Szicília! Lesz, ami lesz, befizetünk az útra! Így is történt. A Hősök terén gyülekező utasok megnyugtattak minket:
Megbízható iroda, ők nem először tartanak velük, ne aggódjunk, minden rendben lesz!
Anna, a velünk utazó fiatal idegenvezető személyisége olyan elbűvölő volt, hogy ha semmi más nem történt volna, csak buszozunk, már akkor is jól éreztük volna magunkat – talán.
Az előttünk álló körülbelül 1000 kilométernyi távolság sem rémített meg senkit.
Firenzében két-három órát töltöttünk, hogy lábainkat megmozgassuk, azután egy kis földrajzi és történelmi lecke, majd filmvetítés és alvás következett. Gondoltuk, hogy nagyon hosszú a csizma szára, de hogy ennyire, azt csak zsibbadt, dagadt lábunk tudta volna elmesélni.
Másnap délután a Földközi-tenger egyik legfontosabb átkelőjéhez, a Messinai-szoroshoz értünk. Néhány órácskát Messinában töltöttünk, sétáltunk, gyönyörködtünk a háborúskodások, földrengések és a pestis miatt sokat szenvedett kikötő panorámájában.
A városlátogatás után felszálltunk a komphajóra. A Tirrén-tenger kékje, a túloldalon emelkedő dombok, hegyek látványa máris elvarázsolt, pihentetett bennünket. A három kilométer széles szoroson átkelve hamarosan utunk végállomásához értünk. A falucska neve is elbűvölő: San Saba, magyarul Szent Homok a neve. Innen indultunk a szigetet felfedező túrákra.
A szálloda bejárata előtt csinos szicíliai fiúk meglepetés-házisütivel és helyi itallal kínáltak minket, így tehát máris jobb kedvvel foglaltuk el a színes majolikacsempés számokkal jelölt apartmanokat.
A pompás szubtrópusi park, az uszoda, az étterem, a fodrászat, a bolt – mindez egyetlen családnak a tulajdonában volt. Marika, a régebben Szlovákiában élő szép, magyar nő a szerelem révén került Szicíliába. Megtudtuk, hogy az ő kötődése és a magyarok iránti szeretete miatt adják ki ennyire olcsón a szállodát minden utószezonban az irodának. Ezt az első napokban elhittük, de utólag azért rájöttünk arra is, hogy ekként biztosítanak fix vendégkört a szálloda számára. De mindegy, hogy miért, a lényeg az volt, hogy ott lehettünk a szerencsések között.
Nyaralásunkhoz ideális időt fogtunk ki. Nem volt kellemetlen hőség, s a tenger még őrizte a nyár melegét. A teraszosan elhelyezett apartmanok fölötti takaros kertben kínáltatta magát a gyümölcs és a zöldség, a tenger gyümölcseiből minden napra akadt a konyhára friss hal és kagyló. A parton ingyen használhattuk a napágyakat és a napernyőket. Aranyló homokon át közelíthettük meg a hirtelen mélyülő aprókavicsos tengert, melyben kisebb s nagyobb sziklákon lehetett napozni azoknak, akik el akartak különülni a többiektől.
Az első nap megismert fiatalembereknek több feladatuk volt. Kertészkedtek, pincérkedtek, úszómesterkedtek, zenét szolgáltattak, sőt esténként megtáncoltatták a szingli hölgyeket is. Mondanom sem kell, hogy ez a szolgáltatás aratta a legnagyobb sikert.
Szicíliában úgy nőnek a kaktuszok, mint nálunk a gyom. A fikuszfák magasabbra nőnek, mint nálunk a tölgyek.
A hosszú út fáradalmait a parton pihentük ki, majd két nap pihenés után már hajnalban elindultunk a háromszög alakú sziget (Trinakria) déli része s jelképe, azaz az Etna felé.
A vulkánikus talajon gazdag a vegetáció: fenyő, pisztácia, tölgy-és eukaliptuszerdők, citrusfélék, szőlő, olajfák illata szűrődött be a buszba. Azután, ahogy emelkedett a hegy, megjelentek a vulkánkitörések sárga kénnyomai s elborzadva láttuk a kiömlő láva által elpusztult házakat.
Bár az Etna a világ egyik legaktívabb tűzhányója, a hegy lejtőin több tízezer ember él, aminek oka, hogy a vulkáni talaj kiváló a gyümölcstermelésre.
Az utolsó szakaszt gyalog tettük meg. Akárcsak egy idegen bolygón lettünk volna!
A himlőhelyekhez hasonlító tájat hatalmas lávakövek, porózus kőzetek, a mini kitörések által okozott kénnyomok és parazitakráterek pettyezik. Az egyik ilyen füstölgőhöz egészen közel mentem. Odatartottam egy papírlapot, ami pillanatok alatt lángra lobbant. A magasban füstölgő Etna apró pernyékkel borította be ruháinkat. A hegy magassága 3330 méter körül van, de mérete a vulkánkitörések miatt állandóan változik. Az egyik ilyen nagyobb kitörés hazajövetelünk után egy hét múlva volt, amikor az 1900 méter magasban fekvő Piano Provenzana turisztikai komplexum teljes mértékben elpusztult. Borzongató, ugye?
Az Etnát elhagyva egy tengerbe szakadó mészkőszikla tövében bújik meg Szicília már az ókorban is kedvelt üdülőhelye, Taormina. A különleges hangulatú városban rengeteg a templom, melyek közül kiemelkedik a normann korszak egyik legszebb építészeti emléke, a dóm. A hegytetőről lepillantva az elegáns város panorámáját, a szűk sikátorokat, a szebbnél szebb szobrokat és a csónakokat ringató tengert láttuk, a partról felfelé tekintve pedig az Etna emelkedett fölénk.
Itt van Szicília legnagyobb görög színháza. Előbb körbejártuk, majd néhányan kipróbáltuk a színház híres akusztikáját, s valóban: énekünk mindenfelé elhallatszott. Aztán megpróbáltuk megtalálni azt a szöget, ahonnan úgy nézhettük a teátrumot, ahogyan a Csontváry- festmény megörökítette.
Taormina után Cefaluban állt meg a busz. A különlegesen szép természetes környezetben, a hegy tetejére épült városba egyetlen úton juthattunk fel, hogy megnézhessük a cefalui katedrálist és a múzeumot. Ez a kis ékszerdoboz annyira tetszett, hogy legszívesebben itt maradtam volna. Anna elvezetett minket egy különleges helyre is, egy középkori mosodába és megmutatta, hogy hol folyt le a szennyes víz a tengerbe. Egy borozó előtti árnyékos helyen megpihenve mesélte el Mascani Parasztbecsület operájának történetét. Magam elé képzeltem Santuzzát, Turriddut, Alfiót és Luciát és gondolatban felidézem az ismert dallamokat.
Még Lampedusa is eszembe jutott: A párduc és a belőle készült Visconti-film, amelynek egy része ezen a vidéken játszódik, meg Pirandello, aki szintén Szicíliában született.
Palermót a kikötő felől közelítettük meg. A föníciaiak által alapított főváros Szicília közigazgatási központja, érseki székhely és egyetemváros. Az 1170-ben épült katedrális valamikor muzulmán mecset volt és csak 1185-ben alakították át keresztény templommá.
Gyönyörködtünk a Pretoria tér szökőkútjában, benéztünk a Martorana templomba, megcsodáltuk a Palazzo dei Normanni-t, az egykori királyi palotát. Fakultatív programként bemehettünk a kapucinusok kolostorába, ahol egy pinceszerű helyiségben 8000 múmiát és csontvázat őrzött meg a temperált hőmérséklet az utókor számára. Amint beléptem, máris megbántam kíváncsiságomat, de zárult mögöttünk a nehéz vaskapu. Nemcsak a hidegtől, hanem a látványtól is libabőrös lettem, horrorba illő, elképesztő hely, csak erős idegzetűeknek ajánlott!
Némi ellensúlyozásként viszont elsétáltunk a Garibaldi-parkba, megtaláltuk Garibaldi szobrát, s a kertbe vezető, Türr Istvánról elnevezett utcát. (Palermót 1860-ban Garibaldi seregei szabadították fel.) Az óriási fikuszfák között a hagyományoknak megfelelően ifjú párok fényképezkedtek. A menyasszonyokat nem zavarta az uszályukra ragadó kutyaürülék.
Palermo látnivalóit sajnos elcsúfítják a koszos, elhanyagolt épületek. Palermo gyönyörű, de büdös és forgalmas, ám ha valaki azt hinné, hogy veszélyes, az nagyot téved! A maffia mindenütt jelen van és őriz. Őrzi és védi a turistákat, hiszen tisztában vannak azzal, hogy ha elszaporodnak a lopások, akkor vége az idegenforgalomnak. Amúgy minden az ő kezükben van. San Sabán például egy kis élelmiszerbolt kivételével minden a mi házigazdánk családjáé volt, vagyis egy maffiózó szállodájában nyaraltunk. Anna, a mindent tudó idegenvezető elmondta, hogy a maffia az idegenforgalomból befolyt pénz egy részét autópályák, szállodák építésre forgatja vissza. Meglepő, ugye?
Szicíliai körutunkról visszafelé tartva alig győztük feldolgozni a sok élményt. Anna a Parasztbecsület zenéjét tette a lejátszóba, így zenei élményt is kaptam.
Mozgalmas hetünket egy könnyű kirándulással fejeztük be. Ezen az úton Maria, a szálloda főnökasszonya vezette a csoportot. Milazzóig busszal mentünk – majd felszálltunk egy hajóra, ami a Lipari-szigetekre vitt. Út közben megnéztük a sziget fővárosát, Liparit. Ez az a hely, ahová egykoron a legveszélyesebb bűnözőket száműzték. Mára népszerű üdülőhely s hajókikötő lett.
Ismét hajóra szállva olyan élményben volt részünk, mint talán soha! Lélegzetelállítóan szép formájú sziklák, a tenger színeváltozásai leírhatatlanok. Mennyország vagy pokol? Talán mindkettő, hiszen utunk végén megérkeztünk a Vulcano szigetre, ahol a timsóbányászat következményeként létrejött kénes vízben mártózhattunk meg. Ezután következett a sziklabarlang, amelyből radioaktív, forró tengervíz pezseg.
A tengerből kiemelkedő Pietralunga nevű bazaltszirt 60 méter magas csúcsáról állítólag Zeusz leste a fürdőző Vénuszt. Távolabb a Stromboli csúcsa füstölgött. A látványt, az érzést lehetetlen papírra vetni.
Ami jó, az gyorsan múlik. A szeptemberi üdülés utolsó napját San Sabán töltöttük. Ekkor és itt fürödtem életemben először és utoljára meztelenül a tengerben egy hatalmas sziklaszirt mögött. Ezen az estén kért fel táncolni a szálloda tulajdonosának apja, azaz az öregebb maffiafőnök. Nagyon jól táncolt. Mindenki engem irigyelt, hisz karjaiban igazán biztonságban érezhettem magam.
Ez után a nagyszerű üdülés után nem csoda, hogy ismét visszavágytunk Olaszországba.
Következik:
Cattolica, 2003. szeptember
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Péter Erika
