Cattolica, 2003. szeptember
Már több utazási irodában szerettek volna rábeszélni minket arra, hogy egyszer utazzunk el az olasz Adriai tengerpartra is, de valahányszor megláttuk az odalátogatók fotóit – a szorosan egymás mellé letett napágyakat, a csíkos napernyőket, az embertömeget és zsúfolt tengerpartot, a látvány nem hozta meg az utazási kedvünket. Egy prospektust nézegetve azonban megakadt a szemem Cattolicán. Ez az üdülőhely valahogy másképp nézett ki, különbözött a szokványostól.
Ettől kezdve vadászni kezdtem a cattolicai utakra s persze, mint ahogy az mindennel lenni szokott, ha van egy határozott elképzelésed, az bizony nehezen valósul meg. Amikor megláttuk, hogy Békéscsabán keresztül egészen Cattolicáig visz egy menetrendszerű buszjárat, természetes, hogy szabaddá tettük magunkat és befizettünk a nyaralásra. Cattolica sem a rövid úti célok közé tartozott, különösen azért, mert a busz szinte minden állomáson és megállóhelyen megállt, hogy felvegye, és majd Olaszországban letegye az utasokat, de még azért is, mert egy éjszakát a buszon kellett aludnunk. Cattolica volt a végállomás, ami számunkra pont megfelelt, mert érkezés után azonnal be lehetett költözni az apartmanházakba.
Az általunk kiválasztott házban rajtunk kívül két magyar, két egyetemista lány foglalt szállást. Velük már az első napon megkedveltük egymást, sőt a barátság a nagy korkülönbség ellenére később még fokozódott.
Cattolica történelme az ókorig nyúlik vissza. A város neve már Dante Isteni színjátékában is olvasható. A 28. énekben egy középkori harcost említ meg benne. Az eseményt a városháza átriumában egy kőbe vésett felirat őrzi.
Nemcsak nekem, hanem Lucien Bonapartének, Napóleon öccsének is tetszett a hely, mert 1823-ban a túl mozgalmas Rimini helyett inkább a csendesebb, családiasabb Cattolicát választotta ki üdülőhelyének. A jelenleg tizenhatezer lakosú városka már a 19. századra felkapott fürdőhely lett. Tengerparti sétánya, romantikus házai, pálmái, finomhomokos, sekély vizű strandja, a környező dombok szőlőskertjei, az antik és a római kori tavernák valamint középkori kastélyok különlegessé teszik a helyet. Apartmanunk mindenhez közel volt, még a szabad-strandhoz is, így nyugodtan használhattuk az otthonról idecipelt napernyőt.
Cattolicának több szökőkútja van, de a legszebb a hatalmas főtéren, a Piazza Primo Maggión található, ahol esténként a kutak zenélő-táncoló fény- és vízjátékaiban gyönyörködhettünk.
Kiderült, hogy a téren minden este történik valami. Érkezésünk estéjén a színpadon a helyi Swinger Big Band zenekar, másnap pedig néptáncosok szórakoztattak minket. Az összes program ingyenes volt, kivéve egyet, a Bor-és Piadina Fesztivál napját.
Ezen az estén a terület egy részét a szőlősgazdák foglalták el. Előttük asztal és borral telt hordók. A tér közepét az asszonyok vették birtokukba. Frissen sütötték a piadinát, azaz a kisméretű pizzákat. Ha valaki bort akart inni vagy piadinát szeretett volna enni, annak meg kellett vásárolnia egy két decis cserépkancsót. Ára jelképes összeg, talán két euró volt, s ennek fejében annyiszor mentünk oda a hordókhoz, ahányszor csak akartunk. Finomabbnál finomabb borokat kóstolgattunk tehát, a gazdák örömére s megtisztelésére. A piadinát sütő asszonyok előtt viszont hosszú sor állt, mégis többször beálltunk a sorba, hiszen a borozgatás után jól esett pár falat.
Amint lement a nap, fokozódott a hangulat. Mozdult a tömeg, kezdődött a tánc. Ott ahol zene szól, ott vagyok én is .A férjem nem szeret táncolni, de az én lábam önkéntelenül dobolja a ritmust. Bizonyára látszott rajtam a tánc vágya, mert körülbelül negyed óra múlva odajött hozzánk egy olasz szőlősgazda, egy igazi olasz parasztember. Valamit mondott a páromnak (gondolom, hogy engedélyt kért), azután táncra perdített. Még ma is emlékszem kérges, erős kezére, s arra, hogy milyen örömmel roptuk.
A két fiatal lány sem tétlenkedett. Két helybéli olasz srác már az első nap kinézte őket. A lányoknak is tetszettek a fiúk. Együtt jártak strandra, sétálgattak a városban. A két lovag az egyik nap diszkóba hívta őket, ami teljesen normális kérés volt. A lányok igent mondtak. Az ám, de kiderült, hogy a srácok szerint Cattolicán nincs jó diszkó, ezért rávették a lányokat, hogy menjenek velük Riminibe. Két autóval fognak értük jönni, este 10-re.
A lányok igent mondtak ugyan, de aztán elgondolkodtak. Alaposan fontolóra véve a dolgot megkértek minket, hogy menjünk velük. – Nem akarunk butaságot csinálni! – mondták. Megkértek minket, hogy mondjuk azt, hogy mi vagyunk a szüleik és nem engedjük el őket egyedül. Mi vállaltuk a szerepet. Este megérkezett a két srác, két autóval, ahogyan ígérték. Mi természetesen jókat röhögcséltünk. Laci az egyik, én a másik autóba ültünk be, persze csak a hátsó ülésre! Így mindkét lányunk felügyelet alatt állt.
A diszkóban már üvöltött a zene, rázták a fiatalok. Azt gondoltam, hogy bennünket, mint persona non gratakat, ki fognak nézni, de nem! Naná, hogy én is beálltam a táncolók körébe, mindaddig, amíg nem röpködtek fölülről a színes, apró szappanbuborékok. Először csak kicsik, azután egyre hatalmasabbak. Már térdig csúszkáltam a habban, amikor feladtam és én is leültem. Három óra tájban odamentünk fogadott gyermekeinkhez és megkértük őket, hogy menjünk haza. Ők azonnal beleegyeztek, csatlakoztak hozzánk, de a fiúk tiltakoztak.
Törhettük a fejünket, hogy hogyan megyünk vissza nélkülük Cattolicába? Épp taxit akartunk hívni, amikor a két srác mégis megérkezett. Mind a négyen beültünk az autóba és elindultunk Cattolica felé.
A lányok, illetve a lányaink másnap – hálából– meghívtak ebédre. Valamilyen levest főztek és palacsintát sütöttek nekünk. Mint kiderült, szerencséjük volt, hogy elcsábítottak bennünket is Riminibe, mert a fiúk kezdtek elszemtelenedni. Így tehát mindenki jól járt: ők megőrizték „ártatlanságukat”, mi pedig a hirtelen jött „gardedámoskodással” jót cselekedtünk – és még azt is megtudtuk, hogy milyen egy menő, buborékos vagy habos (?) olasz szórakozóhely.
Mindezek után már négyesben jártunk a standra, együtt látogattuk meg a riccioniai delfináriumot, majd elmentünk a csupán 4 kilométerre fekvő Gradarába. Ezt a hangulatos városkát bástyás városfal veszi körül. A 12. században épített várkastélyt, a középkori építészet egyik remekművét már Dante, Petrarca és Bocaccio is megénekelte műveiben.
Az ominózus éjszakai diszkó-kaland után ismét elmentünk Riminibe, hogy megnézzük Tiberius római császár hídját és a minden korosztály számára élvezetes Mini Itáliát.
Mielőtt elbúcsúznánk Cattolicától, igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a piacokat, a vásárokat, a szeptemberi kiárusításokat, ahol beleszabadulva a leértékelt portékák kupacaiba, olcsón be is vásárolhattunk.
Gyorsan eltelt egy hét s jött értünk a busz, amely – bármennyire fájt a válás – hazahozott Magyarországra. Azóta minden szeptemberben visszavágyom Catollicába.
Következő utunk újra a Dolomitokhoz vezetett.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Péter Erika
