Te csiholod most pillanatom lángját,
oly arany ívű csillog-csillag porrá,
mi örömöt mutat, nem pedig fájást,
arcom tört árnyalatú, ráncos foltján.
Csöndsugaras érintésed vigaszom;
alatta pihen el testem kín-voltja,
hiába lázad megcsalt gondolatom,
választanom kell, és szívvel hagynom, ha
csábfényt burjánzó mesteri édened,
ugaros eszem talaját termeli,
s pehelynyi gazt is gyökerezzen bele,
ha végére kopottját zölddé teszi.
Akaratnak látlak, “térdepel vannal”,
és hiszem, mert szerelmem, igen, Az vagy.
(2013. december 18.)
Legutóbbi módosítás: 2014.01.04. @ 01:34 :: Pilla S.M