Érzem, felesleges, hogy újra álmodom
a humánumról, igazról, költészetről
– Attilával ott ragadt a vágányokon –
hol véres csontpép lett lázba ölt évekből.
Ma már egy exitus nem feszélyez senkit
( itt napi bejáró törzsvendég a közöny )
a restiben perceid vágják a centit
’s bámulod a langy sör cseppjeit a kövön.
A söntésnél sorban eltökélt bajnokok;
korsók fülén megtörik tolvajok csendje
( ’s tudják; én sem átéemeknél bankolok )
azt várjuk, a játékgép ma este cseng – e?
A prímás egy félreeső zugban bambul:
nem sír most hegedű, csak nikotinpára
leng vastag ködként, míg a falakba barnul
a nonfiguratív tapétamintára.
Nem ablaknál ülök – ez az árnyékoldal
és, ha megkérded, vajon még miért élek?
Talán csak, hogy a morbid végjátékommal
a csatlakozásig elszórakoztathassalak – téged.
( 2013. május 13. )
Legutóbbi módosítás: 2014.01.11. @ 21:49 :: Schifter Attila