Tündértollak jele kell igazi varázslathoz
( mindenhatók sokat tulajdonítanak a radírnak ),
egy új hiedelem mindig nagyobb bajt hoz,
míg megtörtént valót csak eltitkoltan írnak.
A néhai küzdők mára mesehősökké lettek,
kik még tudták, háborúban sem a diadal segít,
és nem az visz mindent, ki zászlókat lenget,
mert a valós győztes gyakran rejtőzködik
– mint mutáció – mely megértésre nem talált;
ezért hatalmat kell szereznie, ha élni akar
és emlékeznie, hogy csak a felejtés hoz halált,
mely a hallgatás homályával békébe takar.
Hát ezért kell a históriába folyton egy új csavar,
ami csigalépcsőként más mélységekbe vezet,
hol mégsem uralhat káosz vagy zűrzavar
( az érdek a félelemmel már nem szorít kezet ),
és nem kormoz lelkeket az inkvizíció piszka,
mert a kényszerek alatt hamisan vallva
nevethet – hisz a friss levegő sem mindig tiszta –
’s a végtelenben csak két állomás omega és alfa.
Az számít, mit az elme megismer ( nem kiagyal ),
mert ki emberre bíz törvényt – csak locsog a visszhangnak,
folyóvíz hátára írva: ”Gut gut gutani tabal”.
Hát, lásd; sarlatánok már pediglen vannak.
( 2013. március 24. )
Legutóbbi módosítás: 2014.01.01. @ 14:05 :: Schifter Attila