Durcásra szorult gyermekajkak felett
szúrós angyaltekintet kandikál elő
’s a megkopott, kitágult sapka alól
réztincsek ostromolják vállát.
Pillantásában gyermekfájdalmak rejlenek,
( hogy megsajdul benned a velő )
orcájára a tél rózsákat maszatol,
melynek pírja fakó sáljára korrodál át.
Pár szem fagyott krumpli – az estebéd –
kezéhez dermedt a bödönnyi hideg súlya,
rajta egy foltozóvarga életműve, szinte;
ócskának látszó, sokat kibírt edény.
Azt hinnéd kérni fog, ahogy emeli kezét,
de ő a legnagyobb gumót feléd nyújtja
meglehet, szűk a gyomra, de tágas a szíve;
szemeiben ott ül a sors és a remény.
( 2013. december 02., 20:30, Lonkahegy )
Legutóbbi módosítás: 2014.01.13. @ 20:12 :: Schifter Attila
