Szélben hajló, kopasz ágak,
lombja – hullott koldusai a világnak.
Idő koptatta ecsetjüket aranyba mártva
árnyakat festegetnek ablakomra.
A beszűrődő fény lassan kirajzolja
– arcodat… emlékezem: szemed szememben,
kezed finom érintését sem feledtem.
Ne hagyd elveszni bőrömön hagyott illatod,
hiszen összefűz velem ezer titok…
Legutóbbi módosítás: 2014.01.11. @ 20:56 :: Sonkoly Éva