Szerette, ha beértek az alagútba.
Olyankor elég volt a vonatfülkében
egy kis nap. Fogalma sem volt, hogy
ez az igazi portré: üveg, a sötét
és 10 watt. Ez ő. Amikor papnak
készült, itt az alagútban próbálta
szerepét. A templom zavarta.
A pap, akit zavar a templom. Ahogyan
ablaküvegre nyomta homlokát látta kint,
de csak később realizálta, hogy őt
figyelte az Isten.
A tükör túl részletes, ott mindig
elveszett az ördögök között. A Bükk
alagútjaiban, Egertől Szilvásváradig nem
mindig volt pap – tengerész.
(Mert) ott messze kell nézni, ott a sötét
is messze van. A tengeren (elképzelni
sem tudta) meddig lehet elmenni?
És ha visszafelé jön, akkor sem tudja
majd, hogy pontosan hol van. És akkor
az Istennek megint ott kell lennie.
Pláne majd köd és pára – és
visszhangzanak a belső hangok. Ahogyan
régimódinak nevezi apját, mert nem
értette villanásait, hogy egy pap maga a tenger.
Az ő szemében akkor már a messze-
nézés készült. (Mert) APA van a világból
kijárat! Összébb szűkült résen nézett,
és az apja sohasem tudta elintézni, hogy
ne még, még ne látszódjon az alagút
vége.
