Amióta ember az ember,
kéz kezet mos,
én mégis hadd maradjak piszkos,
de csak saját bűneim mocska ragadjon rám,
legyen szakadt a ruhám is akár,
ha a szívem a helyén dobog,
maradjanak nőiesek az idomok,
s ne korcsuljon holmi műanyaggá a lelkem,
ahogy gerincem se legyen hajlítható,
inkább törjön ketté, mint merev törzs,
ami csak akkor hajol meg,
ha a tisztelet áll vele szemben.
Az életem se legyen rendben,
nem jó, ha minden lapra lap kerül,
legyek néha egyedül,
de sose legyek magányos.
Viszont mióta ember az ember,
kéz kezet, kéz kezet, kéz kezet mos,
aki ártatlan, mindig piszkos,
aki nem, fényesen virít, mint példa.
Legyek inkább valami művészeti céda,
akin nem fog a víz, a szappan,
szavam legyen elakadhatatlan,
s visszhangozzon vezetők vízfolyása mögött,
mint fülek mögötti suttogás.
De az én kezem legyen más.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.05. @ 17:23 :: Tóth Zita Emese