te vagy, ki felettem
feltűzted a Holdat,
s te, ki nekem szőtt
takaró csillagfényt.
feltűzted a Holdat,
s te, ki nekem szőtt
takaró csillagfényt.
Derengő láng libeg
egy kockaház tűzhelyén,
kósza szél simítja
a városi lázat,
hallgat a kismadár,
hangja most nem zenél,
téli eső mos dermedt,
játszótéri fákat.
Hallgatom dallamos,
derűs járásodat,
lépteid suhannak
barna föld szegletén,
te vagy, ki felettem
feltűzted a Holdat,
te, ki nekem szőtt
takaró csillagfényt.
Te vagy, ki hajnalban
simogatod arcom, te,
kiről boldogan álmodik
énekem, te vagy, kinek
a szót szüntelen morajlom,
ha tavasz szór vízcseppet,
s remegő fényeket.
Te védj meg, ha a végtelen
világ rám mordul, te védj,
ha álmomban rémekkel
táncolok, te szólj, ha
messzire révedve tévútra
tévednék, te szólíts, ha
egyszer mégiscsak eltűnnék!
Legutóbbi módosítás: 2014.01.22. @ 17:31 :: Vajdics Krisztina
