Engedelmesen ránk csordogál az éjjel.
Mézet teremnek a csillagok, amikor
térdemet csókolod. Lassan tucatnyiszor
kérdezed, hogy bennünk még hány tavaszt érlel
a régen elmúlt csitriség. Én nem tudom,
miféle asszony lettem. Szeretőd vagyok,
esztelenségem inged alatt kanyarog.
Még sosem volt leírva dokumentumon,
hogy melletted maradni meddig lesz érvény,
ugyanazt a küszöböt hányszor lépem át.
Olykor csak ücsörgünk, a heverőnk gyékény,
és megköszönöd, ha felkavarom teád.
Kezem fehér lepke sápadt arcod szélén,
míg csodáljuk a virágzó cseresznyefát.