13.
Jánosnak jó két hetébe telt, mire összeszedte azt a pénzt, amivel befizethette az új Suzukit. Margit is elkísérte az autószalonba, nehogy valamilyen apró betűs szöveg elkerülje a figyelmét, amiből később bonyodalom lehet. Elvégre ebben már az ő pénze is bánná. Nem mintha az előző szerencsétlen vásárlásnál nem lett volna érdekelt, csak nem ennyire „nyomonkövethetően”. Mert az ő munkája is benne volt, az meg igazán nem elhanyagolható, hogy az ő törvényes valutakeretét is kimerítette. Meg sem kérdezte, hogy esetleg nem tervez-e egy külföldi utazást. Márpedig pont azt tervezte, ha megvan az új szerzemény, akkor elmehetnek egy pár napra Olaszországba. Most, ha sikerül az „új üzlet”, és mégis ilyen tervei lennének, nem volna egy fillér sem ennek megvalósítására. Mindent töviről hegyire átolvasott. Férje már kicsit kínosan érezte magát mellette.
Még azt fogják itt gondolni rólam, hogy ő viseli a nadrágot — gondolta magában.
— Ez így rendben lesz. Az aláírástól számított, azaz a mai naptól számítva harminc napon belül átvehetjük az autót?
— Igen hölgyem. Telefonon fogjuk majd magukat értesíteni, melyik telepünkön vehetik át. A szükséges nyomtatványokat és formaságokat mi intézzük el. Önök már egy rendszámmal ellátott autót fognak kapni. Csupán egy kérdés maradt nyitva. Nevezetesen, hogy az okmányok kinek a nevére legyenek kiállítva, és a biztosítási díjat melyikük bankszámlájáról vonhatják majd le.
Margit és János egymásra nézetek.
— Nem lehetne két névre?
— A forgalmi engedélyt csak egy névre lehet kitölteni. Írhatunk egy tulajdoni levelet természetesen, melyben mind a kettőjük neve szerepel.
— Akkor írják a férjem nevére. Ő fogja többet használni az autót. A tulajdonlevelet két névre kérjük. A biztosítást meg a férjem fogja fizetni.
A formaságok elintézése után, egy közeli vendéglőben megebédeltek.
— Köszönöm a közreműködésedet, Margit!
— Ezt, hogy értsem? Elvégre közös kasszán vagyunk nem?
— Igen, igen — habogta János —, de erről a tartalék pénzedről nem tudtam.
— Mi az, hogy nem tudtál? Ahogy elkezdtem dolgozni, nyitottam a számlát. Tudtál róla! Csak nem volt a te neveden. A kedvezményezettje te lettél volna, ha velem valami nem várt történne.
— Ám életedben te rendelkeztél vele, a maradékkal még rendelkezni fogsz. Ha te nem járulsz hozzá, nem adod kezembe az összeget, akkor most nem lenne új kocsi.
— Ez igaz! De nem volt úgynevezett dugi pénz. Tudtál róla. De mond csak „doktor úr”? Neked nincsen ehhez hasonló? Soha nem kérdeztem még rá, hogy az úgynevezett közös kontón mi a helyzet? Van hozzáférésem, mert két néven vagyunk, ám te intézel mindent a bankokban. Persze egy szót sem szólhatok, hiszen havonta rendesen átutalod a fizetésemet, ami tőled jár.
János kicsit elvörösödött.
— Van nekem is egy betétem, de ez olyan kiadásokra tartogatom, mint benzin, meg másfajta előre nem látható kiadások. Ezt a pénzt használtam fel én is most.
— Mik derülnek ki? Erről viszont én nem tudtam egyáltalán.
János a tányérjába meredt, nem akart a felesége szemébe nézni.
— Ne csinálj úgy, mint akit hazugságon kaptak. Tudtam, hogy van félretéve pénzed. De valahol azért szólhattál volna erről. Nyugodtan maradhat a te neveden, de légy őszinte magadhoz, nem volt ez fair velem szemben.
— Akarod, hogy közös névre írassam?
— Ugyan már? Minek? Én sem írattam közös névre, csak te vagy a kedvezményezett. Ugyanezt csináld meg te is. Nekem az bőven elég. Sőt! Van egy jobb ajánlatom. Írasd be Vicust kedvezményezettnek.
Margit, ha lassan is, de araszolt a munkahelyi ranglétrán. Pár gyorstalpaló kurzus elvégzése után helyettes laborvezetővé léptették elő. Párszáz forinttal több fizetése is lett ezzel, de a felelőssége is nőtt, a munka mennyisége még inkább. A főnöke biztatására egy angol nyelvtanfolyam elvégzésére nyílt lehetősége.
— Szüksége lesz a későbbiekben az angol nyelvre. Előbb vagy utóbb, magát is ki tudom küldeni szakmai konferenciákra. Kell a tapasztalt és tájékozott szakember. Márpedig az angol nyelv tudása elengedhetetlen ebben a szakmában. A szakirodalom nagyobbik részét angolból fordították.
— Professzor úr. Nem tudom, összejön-e még ez. Tetszik tudni, van egy másodállásom is. Hetente három alkalommal. Nem tudom belefér-e még egy esti elfoglaltság. Családom és gyerekem van. Szinte alig marad idő rájuk.
— Próbáljon meg kevesebb plusz órát vállalni. Vagy anyagi megfontolások miatt vállal ennyit?
— Dehogy, dehogy! Talán el tudom intézni, a férjem a második munkahelyem főnöke. Az ő privát rendelőjében alkalmaz. Tehát a családban marad.
— Akkor nem hiszem, hogy bármilyen nehézségbe ütközne, a heti egyszeri nyelvtanulás. Menjen és iratkozzon be.
János, miután értesült róla, hogy Margit egy újabb esti elfoglaltságot kapott, illetve választott, kissé felháborodott.
— Még kevesebb szabad estéd lesz, mint eddig? De ne hidd, hogy ellenzem. Szükséged van rá, hiszen a karriered miatt teszed. Pedig mennyire nem akartál erre a pályára menni.
— Naná, hogy nem! Hiszen te is tudod, orvosira akartam menni. Még te készítettél fel engem és Smójcit.
— De régen volt! Jut eszembe: Smójci telefonált, szeretne veled találkozni. Szerintem nemsokára szülni fog és ezzel kapcsolatban akar kikérdezni.
— Akkor megint el leszek foglalva hét végén. Felhívom, csak szombaton találkozhatunk. Ám lehetne úgy szervezni, hogy Tibor meg te is ott legyetek. Megvagytok ti is jól egymással, amíg a női szakasz megtárgyalja a magáét.
— Rendben van. Nem leszek ügyeletben, ha meg esetleg mégis, áttétetem magamat vasárnapra.
Margit ezután egyeztetett Smójcival, megbeszélték az összejövetelt.
Úgy tervezte, hogy nem mennek el sehova, otthonukban fogadják Smójcit és Tibort.
— Rendelek hidegtálakat — javasolta János. — Csak nem fogsz még a főzéssel is vesződni? Van éppen elég dolgod egész héten. Elkértem volna apámtól a tragacsot, de hétvégén tudod, hogy szeretnek kirándulni. Elviszik Vicust is, és már szombaton náluk lehetne, hogy ne legyen láb alatt…
— Ne rendelj semmit. Minden nap szoktam főzni, a lényegen nem változtat, ha két plusz embernek készítem. Csupán hazacipelni kell segítened az alkatrészeket.
— Az kicsit nehéz lesz. Szombat délelőtt bent vagyok a kórházban négyig. Mire hazaérek az olyan öt óra. Nem jön ki az időből.
— Akkor péntek este találkozunk valahol és bevásárolunk együtt. Semmi extra. Egy nagy lábas csülkös bablevest főzök. Az kiadós, nem túl nagy munka, meg laktató is. Desszertnek kéne kitalálnom valami egyszerűt, de majd az is kialakul.
Péntek délután találkoztak, és megvettek minden szükségest.
Még aznap este előkészített mindent, hogy másnap csak fel kelljen tenni az edényt a tűzhelyre. Mire János szombaton hazaért, ínycsiklandozó illatok fogadták.
— Te egy konyhatündér vagy Margit, amihez nyúlsz, mindenből fantasztikus dolgok jönnek ki.
— Ne udvarolj, nem kapsz kóstolót. Majd ha megérkeznek Tiborék, akkor dicsérd a főztömet. A desszert gyümölcssaláta, de van benne több fajta gyümölcs, meg kicsi rum is, hogy pikáns legyen.
Fél nyolckor beállítottak Smójciék, ahogy előzőleg megbeszélték. Két üveg bort is hoztak.
— Remélem nem kocsival jöttetek? Én is készültem borral, amiből mindenképpen innotok kell. Egy betegem ajándékozott meg vele. Görögországból hozta, amikor kint járt nyaralni.
— Kocsival jöttünk, de majd taxival megyünk haza.
— Akkor uraságod már most rendelheti a taxit — mondta nevetve Margit —, mert Magyarországon 0% alkoholfogyasztással lehet csak gépjárműbe ülni. Egy pohár bor is okozhat balesetet.
— Jó, jó, tudom, friss a jogosítványod, de sokan nem tartják be ezt.
— Van is baleset emiatt. Foglaljatok helyet az asztalnál, azonnal hozom a vacsorát. János meg csapra veri a ti borotokat először.
Miután asztalt bontottak, Smójci és Margit kint a konyhában kezdtek beszélgetni.
— Olyan vagy, mint egy kiselefánt. Ne haragudj meg ezért rám. Én is híztam Vicussal, de nem ennyit.
— Könnyen beszélsz, neked csak egy volt a hasadban, nekem pedig kettő. Most már minden napra várhatom őket. Hivatalosan még lenne másfél hónapjuk, de a doki azt mondta, lehet, hogy nem fognak várni. Margit! Őszintén, mondd meg! Nagyon szörnyű és fájdalmas?
— Ami ismeretet a könyvekből, meg mindenhonnan összeszedtél, azt felejtsd el. Más a valóság, más az elmélet. De mindenkinél más és más. Nálam nagyon nehezen zajlott le az egész. Megszenvedtem érte rendesen. Császárt akartak már alkalmazni, de végül nem kellett.
— Én meg pont azt szeretném, ha nem is tudnék az egészről, és császárral hozhatnám őket a világra. Nem szívesen csinálják ezt nálunk, ha nem muszáj. Felajánlottam egy kis „mellékest” az orvosomnak, amit el is fogadott, hogy ha egy mód van rá, akkor altatva szülhessek. Ez persze csak császármetszés esetén lehetséges. De nem izgulok, van más problémám is még addig.
— Tényleg ne idegeskedj. Jó kezekben leszel.
— Van más is, amiben segítened kéne.
— Mondd, ha módomban áll, számíthatsz rám.
— Nos, a „kócerájom” szerintem vagy egy hónapig főnök nélkül lesz. Nem fognak nagyon cincogni az egerek, de tudod, hogy van. Ha nincs főnök, akkor az alkalmazottak kicsit nagy lábon próbálnak élni. Amiatt idegeskedek, hogy lenyúlnak. Van olyan nap, hogy párszázezer készpénz bejön, de van úgy is, hogy több millió. Rajtam kívül soha senki nem kezelte a kasszát, sem a könyvelést. Én kalkuláltam mindig, mennyit teszek bankba, mennyi kell anyagra, erre-arra, és természetesen a dolgozóim honoráriumát is ebből fedeztem. Per pillanat ez a gondom.
— És férjurad mire van? Tibornak bőven futja az idejéből, hogy este odamenjen elszámolni, kasszírozni.
— Lehet, de mi külön-külön üzletelünk. Én nem tudom az ő üzletmenetét, meg fordítva. Most képzeld el, ha megtudja, én mennyit hozok a konyhára, és mennyit…!
— Nem azt akarod mondani, hogy egyikőtök sem tud a másikról semmit?
— De igen! Van egy közös számlánk a rezsire, miegymásra, de teljesen külön vagyunk.
— Mekkora hülyék vagytok, már ne is haragudj! Nem gondolkoztatok azon, hogy mi van, ha a másik beteg lesz, esetleg valami nemvárt ok miatt kiesik. Akkor bezár a bazár, vagy mint most, törheted a fejedet? Ennyire nem bíztok meg egymásban, vagy üzleti titkaitok vannak egymással szemben?
— Igazad van, de Tibor nem lenne alkalmas erre. Ő túl laza, és nincs hozzászokva, ha nagyobb összegek sorsáról kell határoznia. Most ez van, és ezt kellene megoldani.
— Nem tudok mit mondani. Van az ismeretségünkben könyvelő, hiszen János félig privát is. Megkérdezhetem, hogy tudna-e valakit, aki megbízható és hajlandó beállni, amíg ismét munkaképes leszel.
— Nem ez a megoldás. Van nekünk is könyvelőnk. Ez nekem nem jó. Tudja a kiadásaimat és el tudja könyvelni a bevételeket is, hogy azért jusson, maradjon.
— Mégis mire, vagy kire gondolsz?
— Esténként nem tudnál te odamenni, és elhozni a készpénzt? Csak ennyi! Benned megbízok. El kéne vinni a bankfiókig, ott a széf-automatába bedobni. Minden mást a könyvelő intézne.
— Smójci! Nagyon köszönöm a bizalmadat! Nem tudom elvállalni. Egyszer a felelősség, másrészről az időhiányom miatt sem. János rendelőjében én tartom a frontot, aztán meg most lesz még egy esti elfoglaltságom. Hamarosan angol nyelvoktatáson kell részt vennem.
— Utazni készülsz valahova?
— Valamikor biztosan! A munkahelyem küldött, pontosabban az igazgató beszélt rá.
