Kibont a hajnal minden fát,
s napfény repked a bokrokon,
az álmos Hold cikkcakkba jár
a megrészegült házfalon.
Te reggel jössz csak el hozzám,
nem kérdezem, hogy mi hozott,
míg fűben csillan egy bogár,
már járdára hal lábnyomod.
A cigid füstje körbeleng,
választhatna, de itt marad,
zsötem szól, bennem feldereng,
a villamoson rám tapadt.
*
A kocsmapultnál a magány
még hideg fröccsről álmodik,
kint csíp a szél s egy lány haján
a Nap flegmán ‘tárulkozik.
Város vállán az utcazaj
nehezül, mégsem lázadok,
ha ajtót nyitnak arcomba,
azt hazudom, ébren vagyok.
Ha kibomlanak mind a fák,
s betakarják a felleget,
holnapra is – akár sok ág –
megtartalak, azt képzelem.
*
Te reggel jössz csak el hozzám,
de végre Isten elhozott,
míg fűben csillan egy bogár,
megsimítom a lábnyomod.
A cigid füstje körbeleng,
azt választotta, itt marad,
a zsötem szól, és feldereng,
ha elengedlek, megszakad.
Ha kibomlanak mind a fák,
s betakarják a felleget,
holnapra is – akár sok ág –
megtartalak, azt képzelem.
