Jóska vagány fickó volt, elpusztíthatatlan jó kedéllyel és sajátosan értelmezett erkölcsi normákkal megáldva. Zsenge ifjúkorától rajongott a kétkerekű járgányokért; amit keresett, motorokra, motoros kellékekre és motoros kirándulásokra költötte. A legutóbb vásárolt méretes és mutatós Honda azonban, amivel azonmód elbüszkélkedett az „Ördögök Két Keréken” elnevezésű baráti egyletben, sajnos nem bizonyult jó választásnak. Ment, mint az olajozott villám, körülbelül 70-80 kilométert, de akkor megmakacsolta magát, hörögni kezdett, a hőmérő mutatója kérlelhetetlenül kúszott a piros mezőbe, és ilyenkor várni kellett jó negyed órát, amíg a motor kihűlt.
Amikor Jóska felfedezte a Honda fent leírt tulajdonságát, azonnal túl akart adni rajta. Igen ám, de ki vesz meg egy motort, amelyikkel még száz kilométert sem lehet hajtani egyhuzamban? És főleg, ki veszi meg annyiért, amennyit Jóska kapni szeretett volna érte? Hősünk úgy gondolta, ezen még ráér töprengeni. Mindenesetre feltette a járgányt — persze csak képletesen — az Apródra, a Jófogásra meg az aukciós oldalakra, és a várta a jó szerencsét.
Az ideális vevő két hét múlva jelent meg a színen. Látta a hirdetést, tetszett neki a csillogó-villogó jószág, és az árat sem sokallta. Az ideális vevő pap volt, egy észak-magyarországi falucska lelkipásztora, valahonnan Csenger mellől. Hamar kiderült, mire kellene a motor: keresztelőre, híveket látogatni, rossz esetben utolsó kenetet feladni, mivel eddig bizony gyalog járt a tisztelendő úr. No, nem mintha olyan nagyok lennének a távolságok, helységtáblától helységtábláig legfeljebb tíz kilométer a falu hossza, mesélte kedélyesen a reménybeli vevő.
Jóska azonnal átlátta, hogy a motort a Jóisten is hű szolgájának teremtette, aki akár háromszor is oda-vissza keresztülutazhatja a falut anélkül, hogy a mutatós Honda cserbenhagyná. Azt a kis távolságot, amit a lelkiismeretes pásztor egyik báránytól a másikig megtesz, márkájához méltó módon teljesíti a motor; amíg pedig gazdája szolgálatát végzi, vagy kedélyesen elpoharazgat a háziakkal, bőven van ideje lehűlni. Soha senkinek nem kell megtudni az apró szépséghibát.
Már majdnem egymás tenyerébe csaptak, amikor a pap szeme ravaszul megvillant, és előállt a farbával:
— Kedves öcsém, szép ez a motor, nem vitás, de hogy vajon jó is, azt csak a Fennvaló tudhatja. És mivel őt még én sem tudom megkérdezni, van egy feltételem. Felülök maga mögé, és szépen együtt lemotorozunk az én kis falucskámba. Ha gond nélkül odaérünk, azonmód leszámolom az árát készpénzben, hiánytalanul. No, megegyeztünk?
Jóska mit tehetett volna mást, bólintott. De az agya lázasan járt. Otthon egyetlen pillantás elegendő volt a Google térképre: Budapesttől több mint háromszáz kilométerre feküdt a kis falu, a pap — és remélhetőleg a Honda leendő — otthona. Az pedig testvérek közt is legalább három, de inkább négy köhögős, hörgős, felforrósodós, lehűlős megállás. Hogy lesz ebből üzlet?
Ám Jóskát nem ejtették a fejére. Klubbéli jó pajtása, nevezzük Bélának, szintén nemrégiben vásárolt motort, mégpedig vadonatúj, méregdrága Harley-Davidsont, csillagászati áron. Imádta a csupa króm jószágot, legszívesebben le se szállt volna a nyergéből. Ez adta az ötletet Jóskának.
— Ide figyelj, öregem! Mit szólnál egy hatszáz kilométeres, kellemes túrához? Én fizetem az üzemanyagot, és ha vállalod, kapsz még tízezer forintot!
Béla csodálkozott kicsit, majd meghallgatta a furcsa vásár történetét, és Jóska feltételeit is:
— A pap bácsinak azt mondjuk, arrafelé van dolgod. Biztos nem fogja bánni, ha te is velünk tartasz a Harleyn, hogy aztán hazafuvarozz. No most, amikor érzem, hogy a Honda melegedni kezd,körülbelül ötven kilométerenként, felemelem a bal kezem, nyitott tenyérrel. Erre te mellénk húzol, leállítasz, és közlöd, hogy valami baj van a mociddal, álljunk meg kicsit. Amikor a Honda lehűlt, ismét jelzek, és indulhatunk tovább. Áll az alku?
Állt. De Béla nem tudta, mire vállalkozik. Annak rendje-módja szerint elindultak, ám amikor a megbeszélt karjelzés után megálltak, és Béla a nagyobb hitelesség kedvéért babrálni kezdte a Harleyt, a pap elé állt:
— Fiam, fiam, nem érdemes ilyen sok pénzt kiadni világi hívságokért. Lássa, maga milliókat fizetett, én pár százezerért megveszem ezt a jó kis járgányt, megy, mint a csuda. A maga méregdrága masinájával meg baj van.
Béla, aki olyan büszke volt a motorjára, mint más a különösen tehetséges gyerekére, már nyitotta volna a száját, de Jóska esdeklő tekintetét látva visszanyelte a mondandóját. Ahogy a pap bácsi szentenciái megállóról megállóra ismétlődtek, Béla feje egyre vörösebb lett. De végül megérkeztek. A pap és Jóska megitták az áldomást, az üzlet megköttetett, de miután hazaindultak, Béla félreállt a motorral és kiordította magából dühét és sértettségét. Továbbá húszezer forintra emelte a tarifát. Jóska szó nélkül fizetett.
Az öreg pap vagy egy évtizedig járta a vidéket szeretett Hondájával. Soha nem volt rá panasza.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.16. @ 16:05 :: Fábry Karola
