Kedves Anna, bővebben megokoltam az üzenőben…
A régi öregek azt tartják, van valahol egy könyvtár, amit halandó ember nem látogathat, ahonnan könyvet nem kölcsönözhet, ahol az emberi sorsok könyveit őrzik. Az emberi sorsok könyvei nem azonos lapszámmal vannak ellátva. Van, akinek a könyvében sok lap van, míg másoknak csak vékonyka kis füzet jut. Nem tudom, mennyi valóságalapja van a történetnek, de elgondolkodtat…
Talán életünk végén eljutunk abba a könyvtárba, és számadást készíthetünk, mennyire volt tartalmas a földi létünk. Talán…, de ha én most akarom tudni, hogy mi lesz holnap, ha helyesen akarok dönteni valami fölött, ami kétségekkel tölti el létem? Néha jó volna belelátni abba a könyvbe, de valóban jó lenne, ha tudnánk a holnapot? Ezek mind olyan kérdések, amik nem adhatnak választ.
Legalábbis most nem. Az élet maga válaszolja meg őket. Abban viszont bízom, életem könyve tele van színes lapokkal, és nem csak egy keskeny füzetecske, amit fekete fehér oldalakkal írtak meg. Talán naplót kellett volna írnom, és most is vezetnem kellene…, arról miként élem meg a rám mért sorsot. Most visszaolvashatnám azt, amire csak néhol emlékszem.
Életem folyamán volt pár halál közeli élményem. Emlékeimben nem szerepelnek tragikumként, de ha egyszer nem fog elengedni, ha végleg elszáll belőlem az élni vágyás? Tudom, a halál az élethez tartozik és egyszer oda kell állnunk, megmérettetünk Isten színe előtt. Nem akarom úgy felfogni, hogy talpig fekete, gyász, könnyek…, én táncolni fogok vele… tudom…, mielőtt végleg távozom…
Battonya, 2011. október 23.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.18. @ 19:28 :: Lénárt Anna