Hm – csak csendben
morgok magamban,
képzeletbeli listámat
most ellenőrzöm le.
Bemosakszom.
Kezembe kést veszek.
Gyilkolásom tárgyát,
óvatosan felemelem.
Oldalán rést metszek,
levét tálba engedem.
Megrázom, az utolsó
cseppjét sem hagyom.
Kopp-kopp, koccan és
törik, loccsan a lében,
sárgán, világít, mint
három éjjeli lámpás.
Fehérséggel áttöröm,
mint hófödte csúcs,
emelkedik magasba,
tejfehér tenger öleli.
Kevés, apró sókristály,
szikrázik a fényben,
cukor édes íze, csalja
ide, a szorgos méhet.
Keverem és kavarom,
receptjét nem olvasom,
serpenyőbe csurgatom,
levegőben átfordítom.
Miután megsült tálcára
csúsztatom és sok -sok
almalekvárral, fahéjjal,
gazdagon megdúsítom.
Tessék? – Te kérdeztél,
én nem feleltem semmit?
Ne haragudj ezért reám,
Neked sütök palacsintát.
—————————
Anna, mert versszakokba szedted, mert tördelted, és mert nem ér ki a lapszéléig, attól ez még nem vers.
Naplóba javaslom.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.16. @ 18:42 :: Lénárt Anna