egy fantázia margójára
Kibérelted az égboltot szíved csillagképeinek,
hogy látható légy, bárki vegyen feje fölé.
A fiatalon született Holdak közt
magad fényét körbe ragyogtatod.
Ősi képek törnek kerékbe az időd ölén.
Halovány fények pislákolnak
körbe a horizont határain, innen vagy túl:
álmokat villantanak fel, figyelve
a csillaghullásokat.
Aztán már csak didergő királyuktól
remélnek égetőn kéjes fájdalmakat.
,
S a fekete fenség elnyel hőst, parányt,
Holdat, Istennőt, múzsát, mindent.
Helyén csak mélysötét, végzetes lyuk marad.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.28. @ 20:16 :: Pál Abigél