Pál Abigél : Hajnal

 

 

 

Párás tekintetemből elköltözött a tél,

éledő szél fú tova valós álmokat.

Kiszorulok, az éj peremén

pásztázom a tiszta fényű égboltot.

A Vénusz mindent megígér,

 de messzesége örök-ős vágyakat nem olthat.

Játszik a Hold a csillaggal még,

s vonzása

 

ölelő sarlóvá olvad.

Legutóbbi módosítás: 2014.02.26. @ 18:48 :: Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...