Érezni mindent mindenféleképpen
Megélni mindent minden oldaláról
Egyszerre ugyanannak lenni minden lehetséges módon,
Minden pillanatban megvalósítani magunkban az egész emberiséget
Egyetlen szétszórt, pazar, teljes és messzi pillanatban.
Mindig az akarok lenni, aki rokonszenves nekem,
Előbb vagy utóbb azzá válok,
Amivel rokonszenvezem, legyen kő vagy szorongás,
Legyen virág, vagy elvont eszme,
Legyen sokaság, vagy Isten megértésének egy módja.
Szimpatizálok mindennel, ami létezik köröttem.
Rokonszenvesek a felsőbbrendű emberek, mert felsőbbrendűek,
És rokonszenvesek az alsóbbrendű emberek, mert ők is felsőbbrendűek,
Mivel az alsóbbrendű lét különbözik a felsőbbrendűtől,
És ezért bizonyos szempontból az is felsőbbrendűség.
Némelyekkel jellembeli kiválóságaik miatt rokonszenvezem,
Másokkal pedig azért, mert hiányoznak belőlük ezek a jellemvonások.
És vannak akik egyszerűen csak rokonszenvesek. .
És vannak teljesen organikus pillanatok, amikor minden ember ilyen.
Igen, rokonszenveimnek abszolút ura vagyok.
Elég pusztán azért létezniük, hogy létezésüknek oka legyen.
Ziháló mellemre szorítom meghatódva
(Ugyanazzal a meghatott öleléssel)
Azt az embert, aki ingét egy ismeretlen szegénynek adja,
A katonát, aki meghal a hazáért, anélkül, hogy tudná mi is a haza,
És…
És az anyagyilkost, az apagyilkost, a vérfertőzőt, gyermekek megrontóját,
Az útonállót, a tengeri rablót,
A nyilvántartott zsebtolvajt, és a sikátorban leselkedő árnyékot –
Életem valamely pillanatában mindegyik kedves nekem.
Szájon csókolom az összes utcalányt,
Szemen csókolom az összes stricit,
Passzivitásom ott hever a gyilkosok lába előtt,
Spanyol köpenyem alatt megbújhatnak a menekülő gonosztevők.
Minden értelmet ad életemnek.
Minden bűnt elkövettem.
Minden bűnben benne éltem.
(Bár én magam nem voltam benne egyik, vagy másik bűnben,
De mindig valamelyik bűnös énem volt a tettes,
És ezek az órák képzeletem legnagyobb diadalívei.)
Megsokszorozódtam, hogy érezzem magam,
S hogy érezzem magam, mindent éreznem kellett,
Túlcsordultam, egyszerűen csak túlcsordultam,
Levetkőztem, átadtam magam,
És lelkem minden szögletében más-más istennek állítottam oltárt.
Minden atléta szorosan ölelte bennem asszonyi énem,
S ájultam a gondolattól a feltételezett izmok között.
Számra csókot adott minden találkozás,
Szívemben zsebkendővel integetett minden búcsú,
Megcsapott a mozdulatok és tekintetek minden obszcén kihívása
Az érzéki tájakon és testemben mindenütt!
Én voltam minden aszkéta, minden félreállított, minden elfeledett,
Én voltam minden pederaszta – abszolút mindegyik (egyet sem kihagyva).
Lelkem pokolmélysötét bugyrában vörös-fekete randevú!
…
____________________________________________________
…
Sentir tudo de todas as maneiras,
Viver tudo de todos os lados,
Ser a mesma coisa de todos os modos possíveis ao mesmo tempo,
Realizar em si toda a humanidade de todos os momentos
Num só momento difuso, profuso, completo e longínquo.
Eu quero ser sempre aquilo com quem simpatizo,
Eu torno-me sempre, mais tarde ou mais cedo,
Aquilo com quem simpatizo, seja uma pedra ou uma ânsia,
Seja uma flor ou uma idéia abstrata,
Seja uma multidão ou um modo de compreender Deus.
E eu simpatizo com tudo, vivo de tudo em tudo.
São-me simpáticos os homens superiores porque são superiores,
E são-me simpáticos os homens inferiores porque são superiores também,
Porque ser inferior é diferente de ser superior,
E por isso é uma superioridade a certos momentos de visão.
Simpatizo com alguns homens pelas suas qualidades de caráter,
E simpatizo com outros pela sua falta dessas qualidades,
E com outros ainda simpatizo por simpatizar com eles,
E há momentos absolutamente orgânicos em que esses são todos os homens.
Sim, como sou rei absoluto na minha simpatia,
Basta que ela exista para que tenha razão de ser.
Estreito ao meu peito arfante, num abraço comovido,
(No mesmo abraço comovido)
O homem que dá a camisa ao pobre que desconhece,
O soldado que morre pela pátria sem saber o que é pátria,
E o matricida, o fratricida, o incestuoso, o violador de crianças,
O ladrão de estradas, o salteador dos mares,
O gatuno de carteiras, a sombra que espera nas vielas —
Todos são a minha amante predileta pelo menos um momento na vida.
Beijo na boca todas as prostitutas,
Beijo sobre os olhos todos os souteneurs,
A minha passividade jaz aos pés de todos os assassinos
E a minha capa à espanhola esconde a retirada a todos os ladrões.
Tudo é a razão de ser da minha vida.
Cometi todos os crimes,
Vivi dentro de todos os crimes
(Eu próprio fui, não um nem o outro no vicio,
Mas o próprio vício-pessoa praticado entre eles,
E dessas são as horas mais arco-de-triunfo da minha vida).
Multipliquei-me, para me sentir,
Para me sentir, precisei sentir tudo,
Transbordei, não fiz senão extravasar-me,
Despi-me, entreguei-rne,
E há em cada canto da minha alma um altar a um deus diferente.
Os braços de todos os atletas apertaram-me subitamente feminino,
E eu só de pensar nisso desmaiei entre músculos supostos.
Foram dados na minha boca os beijos de todos os encontros,
Acenaram no meu coração os lenços de todas as despedidas,
Todos os chamamentos obscenos de gesto e olhares
Batem-me em cheio em todo o corpo com sede nos centros sexuais.
Fui todos os ascetas, todos os postos-de-parte, todos os como que esquecidos,
E todos os pederastas – absolutamente todos (não faltou nenhum).
Rendez-vous a vermelho e negro no fundo-inferno da minha alma!
…
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:16 :: Schmidt Tibor
