Az éj szertepattant álmait szedegetem,
majd a csendet bírom vallomásra,
hisz’ nehéz viharok vernek engem,
súlyos az idők-múlása.
Görbe ágyak melegébe simul a Világ,
menny és a pokol egy emeleten,
a recsegő kezdet füstölt sorsot rág,
suttog a hamis végtelen.
Mindkét oldalon ugyanaz szorongat,
egy üstökömön átcsapó félelem,
egymásba rajzolódó hétköznap
lesz majd a keresztem (…)
Legutóbbi módosítás: 2014.02.16. @ 16:52 :: Serfőző Attila
