Lágyan vág belém a tudat,
majd visszaül a fiókba,
én vagyok a menedéke,
magához veszi, eltolja.
Eloltott lámpa a szívem,
néha még felszikrázik,
ahogy cigire gyújt
reggeli ködben egy árny,
s nézi, ahogyan az ég
napkelteként fénnyel játszik.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.10. @ 20:05 :: Tóth Zita Emese
