Acsádi Rozália : BALLADA A GARABONCIÁSRÓL

 

 

 

fekete köpenyben

fekete ég alatt

járja örök útját

egy arctalan alak

járja keskeny útját

erdők mezők között

fekete ég alatt

keresi a rögöt

amely neki egyszer

nyugovópont lenne

amelyre mondhatná

isten segedelme

hazát adott nekem

itt lesz majd szállásom

erdőn mezőm járva

itt lesz maradásom

mert erőm már fogyva

mert véres a talpam

örökös vándorlás

lett csak a hatalmam

örökös vándorlás

fekete köpenyben

csak az ég madara

vigasztal meg engem

csak az ég madara

repül a vállamra

fekete sebemet

már csak az takarja

istenem szállásom

hol lesz majd énnekem

hova hajtom majd le

lázban égő fejem

hol talál majd engem

az égő pirkadat

mert az idő forog

ideér napra nap

napra újabb nap jön

estre újabb est száll

véres homlokomra

gyógyírt már nem talál

sem a szelek tüze

sem az esők vize

sem hegyi patakok

csiszolt gyémántköve

sem a tűz sem a víz

nem gyógyít meg engem

fekete ruhámat

nem lehet letennem

nincsen maradásom

nincsen nyugodalmam

nem ér el lelkemig

az az ősi dallam

amely egykor régen

felzokogott bennem

amelynek hatalma

lett a veszedelmem

amely elszédített

vérembe fonódva

vérem ütemének

lett az indulója

érte hagytam oda

házamnak ajtaját

hogy benne lelek majd

szózatos szép hazát

elhagytam elhagytam

viruló kertemet

s fekete ég alatt

raktam pásztortüzet

nyájam is elszéledt

s elveszett furulyám

a gizgazos árok

lett az én nyoszolyám

ott találtak engem

az ég madarai

a vállamra gyűltek

énekem hallani

énekem hallgatják

immár ezer éve

azóta vagyok a

világ szenvedése

elmosta az idő

azóta arcomat

erdőn mezőn járok

fekete ég alatt

fekete köpenyem

forgószélbe szédül

amerre én járok

viharossá kékül

még a fák lombja is

még a nap is tőlem

a hold is az égen

menekül előlem

az az ősi dallam

már nem tiszta ének

de dobogó erő

fergeteges méreg

sámándob-üvöltés

felszított őrület

menekülnék tőle

de körülvesz s követ

az az ősi ritmus

s nem hagy megnyugodni

nincs napom sem éjem

nem hagy elaludni

nem hagy elaludni

nem hagy felébredni

örök bolyongásban

társam akar lenni

s fekete köpenyben

fekete ég alatt

járja örök útját

egy hatalmas alak

járja súlyos útját

rétek mezők fölött

fekete ég alatt

keresi a rögöt

melybe kapaszkodna

melybe hazavágyna

amely lenne végre

megtalált hazája

amely ráborulna

amely elaltatná

s mind az égi madár

leszállana hozzá

leszállana hozzá

fekete sebére

s gyásszal emlékezne

tiszta énekére

 

A VIRÁG VOLTAM, MADÁR LETTEM c. kötetből (2003.) ©

(Paks, 2000.)

Legutóbbi módosítás: 2014.03.13. @ 07:02 :: Acsádi Rozália
Szerző Acsádi Rozália 8 Írás
1989-től l993-ig megyei heti-és napilapokban jelentek meg írásaim, 1999-től publikálok irodalmi folyóiratokban. 1989-től 1993-ig a Paksi Hírnök szerkesztője voltam, a Tolna megyei Kézjegy c. antológiát 8. éve szerkesztem másodmagammal. 32 antológiának váltam társszerzőjévé. 14 kötetem jelent meg. Elismeréseim: 2000-ben Csányi-díj 2004-ben A Tolna megyei művészetért plakett 2005-ben Vak Bottyán Gimnáziumért Emlékérem 2010-ben A Pákolitz Alapítvány szerzői díja 2012-ben Gyermekeinkért díj