—labirintusban kószál
a szakállt növesztett idő
tömör falak között rést sem találva
már szökni is felejt
a régi indulat
cementbe préselődött
s most puszta lenyomat
mint millió évvel ezelőtti lelet – évvel ezelőtti… a vé a zével nem szól jól, redukáljunk: mint millió év előtti lelet
vakvágányra szaladt a jelen
a váltó romlott el
vagy a jelzőfény hamis
oly mindegy
a szerélvény mögött elfogyott az út
de lehet felszedték a sínt nem tudni
így értelme sincs hogy megfújd a sípot
már fehér kendőt lengetnek az érvek is – ha ott a még, a márral már túllövünk a célon, a márt tehát hagyjuk el.
de még visszafelé szaladnának a fák
miközben kihűlt fészket ver le
egy pillantás alatt a vihar
nincs ragaszkodás mint gazdának a földhöz
a talpalatnyi más értelmet nyert
egy kereszt
egy csoportos jajdulás
néhány fáradt lépés
sete-suta kézfogás
s valahol a közeledben
észre sem veszed hogy
a dübörgést felváltó némaságban
egy lélek kér feloldozást
———————-
A feloldozást kérő lélek kicsit lapos, közhelyes befejezés, de az még beleférne. A pirossal jelölt részeket egy az egyben kihagynám. Az első adagot azért, mert túlmagyarázza a sínes képet, nem vagy te vasutas (a mégis, akkor bocs, itt ne legyél vasutas 🙂 ), a másik adagot meg azért, mert nem passzol a képhez, nagyon nagy élesváltás a visszafelé szaladó fák után, hirtelen beledobsz egy viharba, ami eddig nem volt sehol.
Szögelés után visszavárom.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.23. @ 16:28 :: Bakkné Szentesi Csilla
