Fotó: Maksai János
ezután
ha takaróm szélébe kapaszkodom
az eget próbálom magamra húzni
míg a csillagoktól várok érted
könnycseppeket
az enyémek
lassan elfogynak
de könnytelen is mindig érezlek
ujjam hegyét esténként
majd a holdba mártom
s a szétspriccelő ezüst sugár
mint vér
beteríti testem és a hidegből
átsüt bennem
valami meleg
valami szép
