A szobába ódon csend ereszkedett,
már egy elárvult lélek sem jár haza,
félárnyékra lehúzott redőny felett,
vakolat mállik, pókhálók támasza.
Emlékeket nézegetek egyedül,
megsárgult csipke lóg az asztalon,
molyrágta réseiben a por megül,
régen mintákkal ékes volt gazdagon.
Puha nagymama illatot keresek,
látom a tésztába süppedő kezét,
ahogyan dagasztotta a kenyeret,
ropogósra sülve rakta föl elénk.
Frissen fejt tejjel kaptuk vacsorára,
– hiányzik ez a valaha-pillanat –
Pillangó röppen, várok a csodára,
ám visszaránt a jelen, s a múlt itt marad.
