hét évenként van “biológiai tavasz”:
Kis levél voltam, zsenge-zöldelő,
mi mély burokból búvódott elő,
csak néztem, ahogy kinyílt a világ,
és körülvettek óriási fák.
Hét évig nőttem rendületlenül,
mint aki fészke mélyeibe ül,
nőtt ágam, apró, tördelnivaló,
és rügyeiből kiszakadt a szó.
Kiváradóztam minden nagy tusát,
a hét esztendők periódusát,
és hagytam, hogy a gyarló levelek
adott időnként leperegjenek.
Lett hitem, nyári égbolton jelem,
az idő nem is törődött velem,
a gyötört gyökér bírta a csatát,
nem riadóztatta a száraz ág.
És megnyugtatott, ahogy megterem
a mind hosszabbra nyújtózó jelen,
már nem zavart a hogyan és miért,
és az sem, hogy a másik égig ért.
Törzsem kemény lett, érdes, rücskösebb,
mint mások kése marta-forrta seb,
és kihallgattam, ahogy földet ér
a vastagabbra erezett levél.
Már tíz fordulót mért rám az idő,
ám hajt a rügy, a levél újra nő,
s csak lassan jövök rá, hogy mit akar,
az egyre jobban süppedő avar.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.02. @ 09:40 :: Böröczki Mihály - Mityka
