Még ízlelgettük, mit jelent az – enni,
s a tojást volt legkönnyebb beszerezni,
az éhségúzés így lett ősi sorsa,
hát nem figyeltünk arra se, ki tojta,
és ő, mint aki megváltásra vár csak,
úgy gördülőzött neki a világnak,
s még ma ősi hősi titkot őriz,
hogy attól gyönge, amitől erős is,
kis ovalitás a nagy végtelenben,
ha hosszantában nyomod – törhetetlen,
s mert nem tudtam ez íródatlan törvényt,
hát kutatgattam, törtem kiskölyökként,
hisz sokra akkortájt mi nem becsültük,
ha rá is leltünk, izgón körbe ültük,
volt fészek alján, széna közt bebúva,
kiészlelte a kíváncsiság ujja,
nagy, kerek kincs volt, gurigázó játék,
anyám kezében sárgálló ajándék,
két szelet kenyér közé beszorítva,
egy futós étek, még a nap se szítta,
meg villa kapta néhanap derékba,
és sütemény lett, sárga fényű tészta,
ki gondolózta akkor, hogy miféle,
e létezés beburkolt menedéke,
hogy az volt, ami végül lesz belőle,
a nagy változás titokzatos őre,
mert bizony mondom, még az ég se kékül,
a tyúkmadár és tojásai nélkül.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.06. @ 07:26 :: Böröczki Mihály - Mityka
