Virág kúszott most a tájra,
madár röppen, rebbenő.
Benne is dúl annyi élet,
az már szinte rettentő.
Szárnya csapkod, kósza villám,
drága ékkő, cikkanó.
Kék, zöld, sárga, rozsdabarna,
eltünő, felvillanó.
Mély zúgás tör föl a hegyre,
tavaszharang, konduló.
Mindkét szemem fénnyel telt el,
szépség-, csodakolduló.
Hangförgeteg, szín és illat,
kikeleti fénytörőn,
mind egyesül nagy fehérbe,
hirdetve az érkezőt.
Mint a végső, ugrás előtt
visszatartott levegő,
feszült minden, így a legszebb!
Épp életre ébredőn.
