Majd egy évszázada már, 1509 őszén, földrengés döntötte romba Isztambult. Egy pillanatra rá már tolongtak a holtak a pokol felett ívelő Alsiráth hídnál, hogy átjussanak a paradicsomba. Sokat persze lelökdöstek róla az angyalok. Ők, tudták miért.
A csodák csodáját a hajnal hozta: A Gül hárem romja közt egy csecsemőt találtak. Kiderült, a baba az apró Murád volt, utolsó sarja a sok vitézt nevelt ősi családnak. Az eunuch, aki a testével védte a picit, még élt, de mire kiásták, már elimádkozta a haldoklóhoz illő Ya Sin Szúrát, s már a mennyei tubafa árnyékában cirógatta arcát egy kövér huri henna piros ujjai.
A baba életét tán csak azért óvta meg Allah, hogy Murád szívét majd hősként szúrja át egy gyaur gerely, mikor Varjúvár tornyára tűzi a Próféta zászlaját. Azóta a mennyei kávéházban ücsörög bülbül éneke mellett vánkoson, s időnkét letekint Szelimre, vénkorában nemzett fiára.
1601-ben már szomorú az öreg, ha látja szenthibbant fiát. Ugyanis a kanizsai ostrománál Szelimet homlokon találta egy parittyakő. Azóta időnként angyalokkal társalog.
Ezért III. Mehmed szultán édesanyja — mert a gyereket nem érdekli a politika — a hibbant Szelimnek adta Varjúkő várát. Úgyis hátország lett, mióta a kegyelmes Padisah palástja óvja a békét.
Az új várúr titkolta eszét; elsőnek is hazahívta a régi uraságot, a Frankfurtban hitvitázó lelkészt, hogy felesben vigyék tovább a birtokot.
Ahogy Gáspár úr megjött, megbeszélték, csak akkor nyúlnak kardhoz, ha sajátzsebre rabló zsoldosok dúlják a vidéket. Legyenek bár Mohamed, vagy Krisztus követői.
Később, ahogy feltűnt egy-egy templom vagy portarabló banda, kivágtattak a várból, és csata után lemészárolták a maradékot is.
A kincset megtartották, mert azt még Szelim is tudta, hogy hiába melegít a szultánanya mosolya, ha időnként nem kenegetné aranyzsírral a Magas Porta szolgáinak örökszáraz markát. Na, meg titokban nem küldene Habsburg Rudolfnak is Prágába egy-egy ritka órát, vagy a bölcsek kövéből pár darabot. Éppen minap hozott ilyenből egy zsákkal Simon kufár, s még hozzá tíz príma ereklyét is. Egyre még évi három csodát is garantált a gyártó.
Aznap Szelimet nem érdekelte az üzlet. Már reggel óta várta vissza csapatát. Tudta, fejük hull Gáspárral, ha kiderül, hogy ők küldték a lovasokat, kiszabadítani a SzentGyörgy-várba hurcolt nőket. Ott varázsolt kéjlakot magának Kücsük pasa.
A lelkész úr a legényeiért aggódott, Szelim Rózsájáért, aki olyan szép volt, hogy a paradicsomban is méltó lenne, hogy a hősök előtt lejtse táncát. Biztos, hogy a néhai vitézek elismerő cuppogása, elnyomná még a bülbülcsattogást is, és a boldog Murád is rövidre eltolná szeme elől a vörös hajú huri hurkás ujjait.
De a szerelmes Szelim szerint Rózsa legragyogóbb éke a főztje, aminek titkát kevésnek sugallt a fakanalas főangyal. Azért is mentek önként Rózsáért a katonák, hisz ki főz töltött káposztát, süt nekik mákos bejglit? Persze azért tudták, hogy madártej csak kapitánynak jár.
Azért egyvalamit szégyellt Szelim a világ előtt: nagyúr létére beleszeretett a saját rabnőjébe! Sőt, birtokolni sem akarta Rózsát a lány viszontszerelme nélkül!
Arra ott volt önként a félfalú apraja nagyja. De már minek? A szerelembeteg Szelim szemében az is csak múló öröm, mint a reggeli kávé, vagy az esteszívott nargilé.
Miközben a várteremben Gamaira, a sebesvágtu kurd hírnökre vártak, a szakállszárítóban Bence gyerek piszmogott egy rövidpuskán. A vénséges Ali megvetően nézte a szerszámot.
— Azért jobb a nyíl — akarta mondani, de megpillantotta a vár felé nyargaló legényt. Már messziről lobogtatta a jó hírt jelző lófarkat.
— Szaladj az urakhoz, megjött a Gamai! — majd maga is kibicegett a lovas elé.
Tulajdonképpen a veszélyes kaland előzménye az volt, hogy miután 1600. évtől, a padisah zászlaja leng Kanizsa várfokán, mindenki tudta, hogy Hasszán pasa a zsaroláson s a portyán kívül sokat keresett az ostrom utáni építkezésen. Hogy a kereskedelem is beinduljon, májusban vásárt rendelt el a főtéren. Remélte, a sátrak közt rogyadoznak majd a pultok lábai a gazdag áru alatt, s barmok kíváncsian legelnek újgazdára várva a réten.
Eleinte békésen is folyt az alku, de a tisztek, s aztán a katonák is egyre inkább vérszemet kaptak, s ingyen akarták vinni a portékát. A huzavonának az lett a vége, hogy a kereskedők agyonvertek néhány törököt.
Erre bosszúból Kücsük katonái feldúlták a környező falvakat, s elrabolták a szüzeket és a kövérebb nőket a kéjlakba. Rózsa, Szelim szolgája csak véletlenül került közéjük.
Egy fertálynyira rá, alig lihegte el a fürkész a sikeres rajtaütést, Szelim rögtön megduplázta az őrséget, s útleső lovasokat küldött a környékre. Tartott Kücsük bosszújától. Miután mindenki a helyén volt, Szelim maga maradt a bástyán ábrándozni.
Nagy volt az öröm, mikor koraeste megérkeztek Rózsával a vidám vitézek. Az összefutott várnép ujjongása még a pince mélyére is lehallatszott, de nem zavarta a bort érlelő, nagyhasú hordók álmát.
Sötétig tartott a rengeteg éljen, de ahogy Allah az égre parancsolta a csillagokat, Gáspár takarodót vezényelt a népnek.
Már rég elült a vár, csak a virrasztók vigyázták a határt, mikor pendelyben, belső tűztől pirultan állt lány az alvó Szelim ágyánál. Kezében csupor madártej; tetején, némán ücsörögtek a tojásból vert habsziklák. Csak Rózsa szíve dobogott, de oly hangosan, hogy az egyik jó fülű őr felkapta fejét. Aztán visszaaludt.
Másnap a várterembe jó hírrel bukott be a fürkészni küldött fürge futár. Jelentette, hogy pár órája visszatért a pasa Kanizsáról. Mikor meglátta a porráégett kéjlakot a lekaszabolt őrökkel, felordított, mint egy vadszamár, s rögvest holtan fordult le a lóról.
Gáspár hálát rebegett az égnek. Rózsa boldogan ült Szelim mellett, miközben ujjai szelíd örömmel nyugodtak szerelme kezében.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.28. @ 17:47 :: kisslaki
