Kihámoznám lelkünk a fájdalom nagyságából. Fényevő titok szerelmesnek lenni.
Ha nem szeretsz, vagy halálodon vagy, vagy nem nőttem fel. Önteltség lenne,
ha az önbizalom foncsorai közt magamat percenként feláldozom? Tisztaszívből
szeretlek, ahogy nap, mint nap kőművesek kenegetnek téglákat szürke mázzal.
Szebb szín a többinél. Ez szürke: galamb, hamu, kordbársony nadrág, melyben
fiatalon nem volt popsi gömbölyűbb. Ha húgod, barátod még lehetek, most épp
fáj, hogy haldoklunk – ez a szerelem – bármit, bárhova teszek. Neked adnám a
legigézőbb nőt ajándékba. Dehogy önzetlenség csupán. Magamnak sem adnék
különb várakozást. Mert szeretnék szálfavékonyan szélben lengeni, ősznarancs
ruhában, jójegenyeként*, áldott szavaidat életre kelteni.
* itt jógi
Legutóbbi módosítás: 2014.03.24. @ 19:25 :: Marthi Anna