A hű Argosz fénytelen szemében
közömbösen iramlik el a ködbefúrt tájak sora.
A nimfák barlangjában őrzött kincsek
szikrája nem oldja fel a múlt emlékeit.
Hiába véded szívedben a koldus
köszvényes lábára száradt hegeket.
Hiába szakállad morzsáira tapadt
hűségrezgések kiszámíthatatlan súlya.
Nériton hegyén átok ül. Nériton hegyén
kitépték az emlékezés gyökereit,
kusza álomképbe süllyed
az elmúlás lehelete.
Keskeny ösvényen csak a félelem szül
soha el nem múló víziókat.
Soha el nem mondható szavaidra rábólint
Athéné pajzsán a varázslatok disznópörzsölő szaga.
Ismerd a hűség nyelvét,
ismerd az árulás nevetését,
ismerd a megbélyegzett disznópásztor
botjára tapadt földmaradékot,
és megismered palotád
eldugott zugaiban tenyésző penész
titkos kivirágzását.
A kételkedés olyan, mintha megtépett
aloévirág szirmára telepedne
a tengerbe süllyedt hajó reccsenése,
és a nimfák szárnyukra vennék
a nap első sugarait.
Kitéphetetlenül belezuhansz
Pénelopé irishártyájába,
és ott vibrálsz minden reggeli mosolyban,
minden tobzódó kérő elillant vágyában.
Letelepedsz börtönöd kövére,
és csak a hajóácsok ütemes koppanásai
szívják fel könnyeidet:
az öröm könnyét, az elfojtott magjaid
beszáradt csatornáit kinyitó elégedettség
könnyét, a fékezhetetlen hűség bilincseit
lerázó oroszlán könnyét.
A varázslatnak vége.
Kinyílt Ithaka földjének barna illata.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.25. @ 18:15 :: nemojano
