Csillagszérűn léptetek
szél hozza az éjfelet,
bújik a Hold is már.
Hét sárkányok alszanak,
hallgatnak a ködfalak.
Kúszik a fellegvár.
Zengő hat húrt pengetek,
fellegajtón zörgetek,
Szélike engem vár.
Hét toronyban míg dalol,
gyűrű csörren valahol.
Ej, de igen nagy kár!
Hét sárkányok ugranak,
vágom a sarkantyúmat,
hat’ feje hullik már.
Bendőjükből jég szakad,
sárkány élve egy marad,
s kard hüvelyébe száll.
Ez utolsó nyöszörög,
kérve-kérve tömlöcöt,
egy feje volna bár.
Volna, de nincs kegyelem,
kihúnyna az életem
kincse a napsugár.
Húr pattan a lantomon,
tornyos jég-bástyafokon
csorran a holdsugár.
A ködvárfal hallgatag,
visszhangozzák a falak:
“Szélike hol vagy már?”
„Átbújtam egy kulcslyukon,
szellő lettem, szálldosom,
pírban az arcom már.
Arany fátylat, szőnyeget
virradatra készítek,
csillaga téged vár!”
Táltos lovam nyergelem,
ugratok hét tengeren,
szívem is ugrik már.
Szivárványon lépkedek,
gyöngyharmatot úgy szedek,
kézben a kéz is már.
2014. március 28.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.29. @ 16:32 :: Pásztor Attila - Atyla
