Bennem már csitulnak a szavak,
csengő rímek, fájdalmas jajok,
bár itt-ott parázslik a salak,
rég kihunyt tüzem, lelkem vacog.
Hiába égtem, jég vett körbe,
közöny, irigység, képmutatás,
ha belenéztem a tükörbe,
hamis, csaló volt a látomás.
Nem lehettem több, okosabb sem,
csak gyarló ember, mint bárki más,
folyton repülni vágyó lelkem
elcsábított, s jött a szárnyalás.
Le kell szállnom, lent az otthonom,
vár engem a rideg valóság,
papírom, tollam most eldobom,
mert útszélen nem nőnek csodák.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.02. @ 18:56 :: Pásztor Piroska