Vagytok fivéreim, nővéreim:
kopogtatók a holnap kapuján,
vigasz, mikor megrogyó térdein
bűnbánatot mormol a délután.
Vagytok éjszakám varázslatában
a mondák győzni induló hőse,
kit gyermeklélekként társul vágytam,
mert nagyon kell a rossz legyőzése.
Vagytok sorsot sarjadó reggelem:
belőletek nő lombom, gyümölcsöm,
törzsemet az ágak közt meglelem
’s csillagszemű juhászaként őrzöm.
Emlékezve Mohácsra, Aradra:
búsult lelketeket támogatnám
pásztorbotként, hímesre faragva,
vert szíveteket hajtsátok reám,
hogy e százszor alázott hazában
kit meghagytak, egynek maradhasson
a testvérlét falanxába állva:
összetartozást emelve pajzson.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.14. @ 17:12 :: Schifter Attila
