Szeged nekem a Tisza – part itthoni Párizsa;
de levegője mégsem gall romlottságtól fanyar
’s míg beírja örökét a porló feledésbe,
édes fájdalma ezerszer, újra szívembe mar.
Mert, Szeged nekem a nyári szerelmek városa,
hol halhatatlan költőink szelleme közt járok
’s a vörösboros, verselős, baráti éjszaka
és azok a szomorúszép dél – alföldi lányok,
kikkel egymásba szédült szeretőhajnalokon
leheletemet ében hajsátorukba rejtve,
szemeink lángoló máglyatükrére tapadva
lelkünk mélyére áldoz a parázsló napkelte.
Szeged ’s lázas lányai már magukba fogadtak,
nem is akarok szabadulni tőlük, mióta
idekötnek séták és kollégiumi éjek;
általuk ölelten lettem lokálpatrióta.
’S a város; a szőke folyó bölcs, őskirálynője
kérészélet szerelmét fonja a parti szélbe,
hol ragaszkodást old az alkonyi híd lágy ívén
’s uszályokon ringatózik lomha estek fénye.
( 2013. március 04. )
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Schifter Attila
