Angyalok ezüstesőben táncolnak
magukhoz láncolnak
nehéz időket
férfiakat, nőket, hívőket
s hitetleneket, egybefogják
a világot s mint aki még
ilyent nem látott, ezüst eső
hullt rám ott, s a pillanat
bármi lehet olykor, Isten
előtt meghajol, bókol a lélek,
és az időt szemléled mikor
lesz újra ezüst az eső,
mikor lesz az Úr oly megengedő,
hogy már nem vágysz a túlvilágra,
s nem rak nehéz igákba az Ég,
szép hogy hiszel, hisz ez az élet,
szép, hogy mesélsz, hisz ettől élek,
de Jézus csöndes kehely,
lelket lehelj lélekbe,
a halál is élhetne, ha az
angyalok ezüst esőben táncolnának
romjain, férfiak és nők gondjain,
mondjad ki szeretsz, mondjad ki
Menyország, hol égig érnek
a fák, letérdelsz többre nincs erőd,
csak hulljék végre az ezüst esőd.
————————
Kicsit túladagoltad Istent, jómagad kimaradtál a versből, így aztán mi sem vagyunk benne, pedig mi lennénk az olvasóid, szeretnénk magunkat megtalálni benne(d), az ember, az olvasó már csak ilyen.
Az eleje ragrímes, továbbhaladva meg erőltetettnek tűnnek a ráütések. Mivel soha nem javítasz, nem megyek végig rajta sorról sorra. Naplóba javaslom.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.20. @ 10:39 :: Tálos Csegő