— Hallod ezt? — suttogja Széplakiné a kukucskálóba tekintve. Széplaki egy pillanatra felpillant az újságból, majd kijelenti. — Te, még a számlájukat sem tudják rendezni! Itt olvasom: „A Naftogaz ukrán állami gázipari cég hétfő este jelezte a Gazprom orosz vállalatnak, hogy nem tudja teljes mértékben rendezni a leszállított orosz földgáz árát. A Gazprom egyik illetékese szerint a Naftogaz már egy héttel korábban is figyelmeztette erre az orosz gázipari vállalatot.”
— Már megint hangoskodnak! Ebben a házban nem lehet normálisan élni, mindig zajonganak. Nem láttad a hajcsavarómat? Itt tartom a piperepolcon — kiáltja Széplakiné immár a fürdőszobából, valószínűleg az egész ház hallja.
— „A Nemzetközi Kávészervezet kávéhiánnyal számol a 2014/15-ös idényben a brazil szárazság folytatódása esetén”, mi lesz veled? — aggódik Széplaki egy fél pillanatra felpillantva.
— Nem találom, fogalmam sincs, hol lehet, miért kell mindig mindent össze-vissza kavarni? Mondtam már, hogy ne nyúlj az én dolgaimhoz!
— Nem láttad a másik szemüvegemet? Folyton elpakolod! — morogja Széplaki, és újra az újságba merül.
Széplaki és Széplakiné kétségbeesetten pakolgat, kapkod, nem találja, amit keres.
*
Közben az első emeletről finom neszek hallatszanak, szerelmeskedések zajai. Nemrégen költözött ide egy fiatal pár, úgy egy éve házasodtak össze. A feleség, Bodó Beáta ragyogó bőrű, mindig fitt asszonyka. Finoman rezdülnek hegyes mellei az áttetsző hálóingben és lebegő rózsaszín köntösben, amint kilép a gangra az ebédért, vagy leszalad a postaládához. Az egész lakásból melegen áramlik az izzó szenvedély párája. A férfi, Kis Kornél könnyű léptű, barna hajú, sportos alkatú fiatalember, mindig aktatáskával látni. Beáta ringó léptekkel szökken a fürdőszobába, közben könnyedén kérdezi.
— Mit szeretnél reggelizni?
— Kivasaltad a kék ingemet, kedvesem? Holnap felvenném!
— Szóval a szokásosat? Rendben, hozom.
Beáta visszajön a fürdőszobából, pakolgatni kezd a konyhában. Egy jókora műanyag tálcára vajat, pirítóst, teát, főtt tojást, mézet, lekvárt helyez, behozza, könnyű puszit nyom Kornél arcára, aki ott, az ágyon kényelmes lassúsággal eszegetni kezdi a reggelit.
— Nem ezt kértem, de semmi baj, köszönöm! — lassan falatozik, közben szól a rádió: — „Sokan gondolták, hogy jó ötlet elindulni a választásokon, de most foghatják a fejüket: az elhagyott vagy nem időben leadott ajánlóívekért súlyos büntetést kell fizetni.”
— Hallod ezt, kicsim, el ne indulj a választásokon! — duruzsolja búgó hangon Kornél, és végigsimítja a nő gömbölyű csípőjét.
— Jaj, ma annyi dolgom lesz — súgja a nő, kapkodva öltözik, sietve sminkel a tükör előtt.
— Menjek érted munka után?
— Igen, jó lenne, kedves vagy, sietek, ma egy kicsit hamarabb kell bemennem, puszi!
— Szia, kicsim!
Beáta bordó kiskosztümben, fekete félcipőben, hozzá illő elegáns táskával a vállán elvágtat, közben Kornél még eszeget kicsit, majd ő is lesiet a lépcsőn. Aktatáskáját derűsen lóbálva halad, az élénk színű apró autót leteszi az iroda előtt egy parkolóban, majd gyalogosan továbbsétál. Besiet egy házba, bekopog egy földszinti ajtón.
— Elnézést, egy bankot képviselek, beenged pár percre?
— Hagyjon engem a bankokkal, csak lopják a pénzem! — süvölti egy férfihang, és becsapja az ajtót Kornél orra előtt.
— Elnézést, egy bankot képviselek, beenged pár percre?
— Tűnjön innen!
— Elnézést, egy bankot képviselek, beenged pár percre?
— Jöjjön!
Végre egy lakásba beengedik, lelkesen beszél. Üzletet, azt nem tud kötni, viszont érdeklődve hallgatják. Kissé csalódottan távozik, úgy dönt, benéz még az irodájába. Az irodában felmondó levél várja.
— Hát ez mi? — kérdezi a titkárnőtől.
— Rossz adatokat adtál le egy ügyféllel kapcsolatban — válaszolja egykedvűen a tetovált szemöldökű, csontvékony, szemüveges hölgy, közben belepillant egy apró tükörbe.
Kornél ránéz az iratra, és felháborodva jelenti ki. — Nem az én ügyfelem. A főnök meg sem kérdez?
— Én nem tehetek semmit, tisztázzátok, várd meg, délután visszajön!
— Nincs mit, viszlát! — morogja rekedt hangon Kornél, és kirobog az irodából.
Útközben kellemesen simogató szellő fújdogál, szinte felszabadultnak érzi magát a nyári langymelegben. Bár tartozott volna még egy magyarázattal, de hát úgysem hisznek neki. Átsiet a hosszú, forgalmas utca másik oldalára, leül egy madarak által telepöttyözött padra, cigarettára gyújt. Tegnap még jó állása volt, ma már nincs? Most mi lesz? Mit mond majd otthon az asszonykának? Miből viszi hétvégi túrára, nyaralásra?
Egész nap ez jár a fejében, miközben fejvesztetten csavarog ide-oda a városban. A Dunánál kicsit lelassít, végigsétál a parton, ez megnyugtatja. Vásárol egy csomag szotyolát, ezt köpködi mélázva. Úgy érzi, mindenki dolgozik, siet, lót-fut, csak ő nem igyekszik sehová. Az autóról is egészen elfelejtkezik, lóhalálában fut a parkolóhoz, eszébe villan, megígérte Beátának, hogy érte megy. Erről már elkésett.
Amikor délután hazaér, Beáta a szokásos finoman áttetsző pongyolában fogadja, kedvesen csacsog.
— Jó napod volt, szívem? Nekem nagyon! Képzeld, Nagy Orsi, tudod, a gimiből, besétált délután az üzletbe, így végig vele csevegtem. Férjhez ment, nemsokára jön a baba! Mit szólsz? Mit kérsz vacsira?
— Jó lesz egy kis rántotta! Nem baj, hogy nem mentem érted?
— Ó, vártam egy kicsit, de szerencsére Arató Csabi éppen arra jött, és hazahozott. Semmi baj, kedves, de hogyan felejthetted el?
Beáta térül, fordul, észre sem veszi, hogy Kornélnak bizony rendesen lóg az orra. Továbbra is kellemesen csacsog. — Akkor lemegyünk a hétvégén a Balcsira? Jó időt mondanak!
— Persze, szívem, lemegyünk — szűri a foga közül Kornél, de közben fő a feje, mert ez az ötlet bizony útiköltséget és nem kevés további kiadást jelent. Mi lesz így a már eddig is felgyülemlett és mindig halogatott kifizetetlen számlákkal!? — Na, majd csak lesz valahogy — gondolja mogorván, a számítógéphez ül, és böngészni kezdi az álláshirdetéseket.
— Kedvesem, vettem egy szép ruhát, most úgyis belefér a keretbe, igaz? — kérdezi Beáta, és a csábító mozdulatokkal a férfihez dörgölődzik.
*
Közben megérkezik a házba Éva és Béla kézen fogva, a harmadik emelet felé tartanak, csendesen beszélgetnek.
— Meglátod, most már minden másképp lesz, beosztjuk a munkát! — ígéri Béla, közben átöleli az asszonyt.
— Adtál enni a macskának és a papagájnak? — érdeklődik a nő, majd hálásan közelebb húzódik hozzá.
— Persze, hogy adtam, még Zolikának is — mondja a férfi nevetve, és meghitten beszélgetve felsétálnak a lépcsőn.
A harmadikon, a gangon, Lóránd ajtaja előtt többen is várakoznak, kitartóan csöngetnek. Két öltönyös, középkorú férfi és egy szürke ruhás, fiatal, szőke nő. A lakó nem nyit ajtót, így lemondóan legyintve távoznak a látogatók.
— Ki tudja, mit akarhattak — suttogja Széplakiné a férjének a kukucskálóból visszatekintve. — Biztosan végrehajtók, sok tartozása lehet!
A házban lassan kialszanak a fények, időnként idehallatszik a Zöld Miska zaja, Éva és Béla összebújik a franciaágyban, a fiatal házaspár is átöleli egymást. A papagáj csendesen kaparászik a kalitkában, a macska békésen, összekuporodva alszik a kosárban. Zolika szobájában még szól a tévé, de ő maga már édesen szundikál. Azt álmodja, felnőtt, egy szép családi házban lakik. Jó munkája, szép felesége van, és egy biztosítási cégnél dolgozik. Nagyon fontos ember, öltönyben jár, mint az apukája.
Amikor teljes lesz a csend, a harmadikon lakó Hegedűs Lóránd lassan előóvakodik az ajtóból, a kócos fej tulajdonosa kacsázó léptekkel végigsétál a gangon, s fehér reklámszatyorral a kezében útnak indul. Ráérősen halad, időnként elsuhan mellette egy taxi, ami rendszerint fékez, majd újra felgyorsít. A járdaszéleken néhol üres üvegek hevernek, ezeket Lóránd gondosan összeszedegeti, majd felcsíp egy csikket a földről, és befordul a Zöld Miskába.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.07. @ 19:35 :: Vajdics Krisztina
