Vandra Attila : A sorskönyv csapdájában 47. Murok és sárgarépa

Nyomtatás

47.  Murok és sárga(?)répa(?)

Másnap reggel Árpi odalépett Ünigéhez.

— Átülhetek melléd?

Nagyot nézett, amikor új osztálytársnője rémülten kapta fel a fejét. Már csalódottan akart távozni, amikor utána súgta:

— Oszi mit fog szólni hozzá?

— Mihez?

— Nem kellene engedélyt kérni, ha át akarsz ülni évközben?

Kis időbe telt, amíg sikerült tisztázni, ami Romániában tilos, nem biztos, hogy itt is az. Ennek ellenére Ünige szorongva várta a kivégzést. Nem következett be. Osztályfőnöknőjük csak egy pillantással nyugtázta a változást, mely láthatóan felkeltette a gyanakvását, ám nem tette szóvá.

Amint kijött a teremből a versenydolgozata beadása után, döbbent rá, az utolsó előtti feladat szövege egy csapdát rejtett, s ő belesétált. Emiatt magában őrlődve futott össze ismét Rozsnyói tanár úrral.

— Na, hogy ment? — kérdezte az öreg.

— Az egyik feladatot nem tudtam megoldani. S most rájöttem…

— Az egyiket? — kérdezte tanára furcsa éllel. — A harmincból?

— Igen.

— Ne búsulj! Másé se lesz tökéletes…

— De…

— Én neked szurkolok! — kacsintott rá az öreg, távoztában arra gondolva, vajon melyikük várja jobban az eredményhirdetést.

Szerda este aztán otthon előkerült egy doboz mélyéről a helyesírási szótár is. Benne volt a murok is, a fel is, a felett is… Talán az anyai intelemre hallgatva mégse ment volna az igazgatónőhöz, hanem óra után tanárnőjének mutatta volna meg a helyesírási szótárt, ha Tűz Mária nem tesz még egy megjegyzést a tájszólására.

— Mi az, te kis amazon? Mi a baj már megint? — kérdezte az igazgatónő, amint meglátta harcias tekintetét.

Miután Ünige előadta panaszát és elébe tolta a helyesírási szótárt, az igazgatónő gondolkodóba esett. Tény, ha benne van a szótárban, elég igazságtalanság levonni a jegyéből. Másrészt hetente feljelenti egyik tanárát? Ezzel lavinát indíthat meg, ha a többi diák is követi példáját… Végül úgy döntött kikéri a többi irodalomtanár véleményét is. Elvette a dolgozatot, és bement a tanáriba. Amikor Szatmári Kálmán is elismerte Ünige igazát, hiszen nemcsak Erdélyben használatos a fel és a felett, hiszen Jókai is használja. Tűz Mária paprikásan felelte:

— De a murkot, azt már nem![1]

Ezt már Winklerné Zselics Kati, a biológia tanárnő sem állta meg szó nélkül.

— Mari, már megbocsáss, de miért helyesebb a sárgarépa, s főleg a répa, mint a murok?

— A murok egy idegenből átvett szó!

— A répa sem ősmagyar, hanem szláv eredetű akárcsak a murok.[2] Horvátul például mrkva, oroszul морковь (morkov). Mellékesen a sárgarépa nem is répaféle, hanem az ernyősvirágúak közé tartozik, a zeller, a petrezselyem, lestyán, és pasztinák rokona. A répafélék gyökere teljesen más alakú. Gondolj a céklára, mángoldra, cukorrépára, takarmányrépára… Rajtunk kívül csak a németek nevezik még répának. Tőlük majmoltuk le tévesen. Ja, igen és a vajdasági szerbek is sárgárepának[3] mondják… Így magyarosan — folytatta Kati. — Emellett nem is feltétlenül sárga. Létezik sötétlila, bordó, vörös, citromsárga és fehér változata is[4]. Nos, az utóbbiakat elég fura sárgarépának nevezni. Láttál már igazi székely sárgarépát? Az igazi parasztmurok színe — nem az üzlethálózatokban vásárolható — sötétebb, közelebb áll a piroshoz, mint a sárgához… Talán azért nem hódította meg a sárgarépa név Erdélyt. Erről jut eszembe, Mari, nem tudod véletlenül mi a vadmurok helyes magyar neve? Talán ki kellene javítani az MTA szótárában… — tette hozzá ironikusan.

— A vadmuroknak? — lepődött meg magyar irodalom szakos kolléganője.

— A murok-sárgarépa négyezer éves kultúrnövény, perzsiai eredetű… A vadmurok, latin nevén Daucus Carota nemesítésével alakult ki, nem más faj, csak alfaja: Daucus Carota subspecia Sativa. A nálunk elterjedt „sárga”, valójában narancsszínű változatot a hollandok termesztették ki a XVII században. Onnan ered a sárgagyökér — dánul gulrod — elnevezés, de répának — Gelberübe — csak a németek keresztelték át, tévesen. Ám nálunk már bizonyítottan két századdal azelőtt már ismerték. És akkor még nem nevezhették sárgarépának.

— Milyen néven ismertük? — érdeklődött az igazgatónő.

— Én Nemespátrón, egy Somogy megyei faluban láttam meg a napvilágot. Egy ottani népdalt idézek: „Apró murok, petrezselem, a vénasszon veszedelem[5]…” — kezdte énekelni. Diószegi Sámuel Magyar Füvészkönyvében, amely 1807-ben jelent meg Debrecenben, murok néven találjuk meg, de a szerző megemlíti, nevezik még sárga muroknak, murokrépának és sárga répának is.

— Kárpátalján is nevezik muroknak… — erősítette meg Szatmári Kálmán. — Régebbi szó, mint a sárgarépa, de itt nálunk feledésbe merült. Erdélyben sok régi kifejezés megmaradt.

— De te nevezheted akár karottának is… — ugratta tovább Zselics Kati Tűz Máriát. — Az, gondolom irodalmibb, magyarosabb kifejezés, nem tájszólás… Hallottalak használni… — tette hozzá ironikusan.

— A karotta a gömbölyű végű sárgarépa neve! — vörösödött el tetőtől talpig Tűz Mária, ki a diákok közt Szűzmária névre hallgatott erénycsősz magatartása miatt. Kati sem állta meg kiegészítés nélkül.

— Az a szó is régebbi keletű, mint a gömbölyű végű sárgarépa… A XVI. században már használták a franciák. Remélem, tudod, honnan ered, ha már használod!

— Honnan? — kérdezte gyanakodva Tűz Mária

— A „rot” az a gyökérből… Angolul tudsz, ugye? Root…

— Igen! És a „kar”? — nézett Katira gyanakodva.

— Menj nyaralni a Balkánra, gyönyörű helyek vannak arrafelé, s mondd a házigazdádnak: „kar” — kuncogott. — Afrodiziákumnak és potencianövelőnek használták… — tette hozzá magyarázatként. — A Teophrasztosz általi első írott említése a staphulinos is erre utal. Az arabok is…

— Na, jó, ezt az elemezgetést hagyjuk abba! — vetett véget a magasröptű vitának az igazgatónő. — Nem vonhatod le a jegyét ilyesmi miatt — fordult a magyartanárnőhöz.

— Jó, feleltetni fogom jövő héten! — válaszolta igencsak epés hangnemben.

A vitának a becsengetés vetett véget. Mindenki indult órára. Imre már a folyósón odasündörgött Kati mellé, és odasúgta.

— Jól beolvastál neki. Honnan tudod mindezeket? Biológia szakos vagy, de…

— Egyszer kíváncsi lettem, hogy véletlen egybeesés-e, s kicsit kutakodtam. Tudok horvátul, magyarul, németül, jártam a skandináv országokban, férjem keleti nyelveket oktat az egyetemen…

— Sajnos a kislány ellen hergelted Marit.

— Úgy utálom a képmutatását! Olyan szavakat használ, mint „úvé sugárzás” de magyar irodalmi nyelv tisztaságáért vívott harcával tündököl. Igazad van, nem kellett volna, a kislányon csattan majd. Nekem is tetszik az a leányka. Fog az még vihart kavarni itt, nagyon ambíciós és értelmes. Ugyanakkor feltűnt, nagyon éles a hangulat a három grácia és közte.

— Egyetértünk — nyitott be Imre a VI. B-be.