Szürkület mászott le a házak falán,
majd egyre nagyobb falatot harapott
az itt-ott felsejlő égbolt aranyán.
Mire a nap vére elfolyt – jóllakott.
Vágytitkokat böfögött az álmokba,
és az aprócska szentjánosbogarak
táncát hagyta itt örökre zálogba,
ám minden lenyelt est egy torzó darab.
Mert fényév-távolság a szerelmes éj,
hol a magányos testben lételem tűr,
miközben legszebb emlékekről mesél
a gyűrűbe vésett jel – végtelenül.