A fiú egy vendég vendégeként érkezett a kora-délutáni órákban. Nagyon szeretett vonatozni, az a két közbeeső megálló kivirágoztatta benne az úti láz és azt követő események gyümölcsét. Addig csak átutazott azon a falun, egyáltalán nem ismerte.
Rendkívül furcsállotta, hogy a kultúrháznak nincs udvara, bár az is lehet, hogy az épület, amiben a muri zajlott, nem is a kultúra otthona volt, hanem egy erre a célra berendezett helyiség. A berendezés, ilyenkor kiürítést jelent, ezt már megtanulta.
Rosszul indultak a dolgok, csak öt darab tízest kapott a menyasszonytáncra. Barátjának szülei hiába győzködték, hogy majd ők leperkálják az érte szükségeset, hiszen másodkézből csatlakozva lett vendég. Akkor, azon a helyen, a fiatalember a maga tizennégy esztendejével úgy gondolta, nem engedhet meg ekkora férfiatlanságot.
Az események nagyon hasonlóan voltak a már megszokotthoz, a férfiak orrát a késődélutáni órákra ellepte a borvirág és lugasokban lógott alá. Még a vőfélyversek is szinte ugyanazok voltak, mint amiket megszokott. Ám egyre közeledett az a kellemetlen esemény, amit nem hagyhatott ki. Egy igazi férfiember megpörgeti a menyasszonyt, mielőtt az holtfáradtan eltűnne választottjával, talán aludni az előzetes közös készülődés után.
Elérkezett az éjfél. A nagy vőfély a terembe ordította, hogy kiárusítás lesz, pontosabban „eladó a menyasszony, eladó a vőlegény”. Azoknak persze, a szétgürizett napok után, máshoz sem volt kedvük, mint ezerrel ropni. A vásárlók tódultak, mindkét nem jeles képviselői közül, csak úgy dobálták a százasokat egy kosárkába. A zenekar, ha addig kókadozott, akkor kifényesedett fejjel, tág vigyorral húzta a ropogós adó-vevő dallamot.
Mindennek meg kell adni a módját, nem szabad elijeszteni a jó vásárlót, ezért a menyasszony és a vőlegény pörgetéséért jutalmul, falánkodhattak még egy keveset: egy tortaszelet, meg egy kupica — a férfiak szóhasználatában tea — likőr kíséretében.
Rögtön ezután a násznép valahova elszéledt — talán más terembe, mindenhol különböznek a szokások —, és ott maradt a „számlálóbizottság”. Ez még nem lett volna akkora tragédia, de az az öt darab tízes csak úgy ordított a kosárban. Ki akartak szabadulni, érezték, hogy nem oda illenek. Bár szerény számban ötvenesek is voltak, de az egészem más, mint ugyanaz aprópénzben.
Hősünk beszorult néhány összevissza felejtett, asztalnál gajdoló közé, ahol mindenfelé borospoharak tátották szájukat a mellettük félig, vagy egészen telt üvegek felé. Nagyon szeretett volna kimenni, mert táncolt bizony, forgatta a menyasszonyt. Muszáj, ezt már megtanulta… Milyen férfi az a tizennégy éves, aki mással táncoltattatja maga helyett?
Százasokat százasokkal, ötveneseket ötvenesekkel párosítottak. A székről majdnem lefolyó férfiak mindenre fittyet hányva óbégatták, nekik kadarka kell, csak egy liter… Ő is lehúzott két pohárral.
A kosárban az utolsó öt bankjegy, az öt darab tízes maradt.
— Ki rakta ide ezeket, hé?
Egy nő suttogni próbált, egy másik, magából kikelve a sértettségtől, illemórát ajánlva odafordult, és kezének mutatóujjával, tökéletesen józanul bökött a kamaszra.
— Az ottan!
A másik is elveszítette a finomkodás előbbi hullámhosszát.
— Amék ott ül Görönci Józsi háta megett? Az meg kivel jött, oszt’ ki hítta ide? Tik, vagy mink?
— Mit tom én! Még az is lehet, hogy csak úgy belógott.
Már a legényke hajszálai is elpirultak, de úgy tett, mintha nem hallaná, letöltött még egy pohárral, majd felegyenesedett. Ki a mell, be a has… Idegtől le-felmozgó gyomorral, diadalmas menetet játszva, valahogy mégis megtalálta a kijáratot, ami közvetlenül a számlálóbizottsággal átellenben volt. Nem lehetett megkerülni őket.
Kint majdnem összeesett. Szeretett volna egy egérlyukat találni, ahová elbújhat, de még a kutyák is visszaugatták a sötétebb utcákból.
Hamarosan újra döngött a lagzi lábmozgató csinnadrattája, és bár korábban kinézett egy hozzávaló kislányt, mire visszatévelyedett a terembe, a kontyos rádiók — valószínűleg azonos frekvencián — értesítettek mindenkit a sértésről. Öt darab tízest nem illik adni, ötször, vagy tízszer annyit igen, de azt sem ilyen apró bankjegyekben.
Meghívó barátja sem tudta jobb hangulatra hangolni, már alig várta a reggelt, amikor keservesen búcsúztak. Még indulás előtt lelátogatták az egyik számlálóbiztost, aki sok más szemes és szemtelen cselekedet között villámokat szórt felé. Meghívói rokonai voltak valamelyik oldalon. Ott sem talált egérlyukat, láthatót semmiképpen nem.
Végre újra elindult a vonat és zakatolt kétfalunyit. Boldogan szállt le, mert otthon is előfordult, hogy egyedül lakodalmazott, ám olyankor a megfelelő időpont környékén mindig kisétált. Jól megnézte a környéket, amint érzékelte, hogy elmúlt az egyforma dallamú, jól ismert zene, és minden elcsendesedett. Nagy bánkódással jelezte, hogy lemaradt a menyasszonytáncról.
— A világon semmi baj sincs, csókoltatjuk a kedves apukát és anyukát!
Ezért döntött úgy, hogy ezentúl csak otthoni lagziba megy. Másfelé inkább a megszokott trükköt alkalmazza pénzhiány esetén, ha nem is egyértelműen tisztességes…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
