mint villám szökött kertembe a kikelet
lila kábulatban friss színeket kever
violaszín nyoszolyán új táncra csábít
a nap kévéjéből kölcsönkért sugártól
bársonyosan bomlik a nőszirom
föld-puha kereveten millió műremek
csak szerelemrügyem kifakadása késik
álmaimba fülledt magzatpózban vár
mióta itt felejtettél vérszínű hajnalok
riadt szirénjei felelnek sóhajaimra
harmat ízű csókok helyett
a böjti szél csap arcomba
varázsgömböm végtelenébe tekintek
leolvasni mit üzen létem horizontja
Pándion lányai tán énekre bírnak
és Vénusz sem fordít hátat nekem
reményem őrt áll minden tavaszban
magától értetődő lesz hiszekegyem
