Nagypéntekre
Árnyékok szűkítik
sóhajokkal bélelt
kalitka-szobám.
A szürkület ölében tartja
visszafojtott lélegzetem
és féltett titkaim.
Támad a csend…
Kápolnám közepén a szív
árva harang, virrasztva bong
félelmeim kísértetjárásakor.
Csorbult kehely, melyet
Isten keze kongat
örök bánatok forrásaihoz.
A gyertyaláng föl-fölremeg,
átlibben asztalom felett.
Szememre veti árnyékát
az örök-arany világosság.
Imámba hunyt napom végén
rátérdepel lelkemre az est…
Támad a csend…
Legutóbbi módosítás: 2014.04.18. @ 21:28 :: D. Bencze Erzsébet