Ez az időjárás már majdnem olyan,
mint amikor utoljára láttalak
szeretni vén fák ága, s színes lombkoronájuk
őszi árnyéka alatt.
Ez már majdnem olyan, mint egy éve,
amikor ugyanennyire fáradt és nyúzott voltam.
Te még jobban, de szeretetre éhes szívemet
vendégül láttad.
Az igazat megvallva, ezt megérdemlem.
Tégy jobbá, rajtam add ki dühöd!
Nyomd a cigarettát a szemembe! Ne lássam az ördögi kéjt!
Nehézfémolvadékot önts a fülembe (a tőlem kapott ékszerekből).
Régi csókoddal némítsd számat, így megszűnik a távolság.
Annyi távolságból, én még mindig hallom, mikor utánam kiáltasz.
Furcsa a sors, hogy most megfordult a szél,
s nekem kell a magamra erőltetett némasággal,
számra tapasztva két kezem,
könnyek között
nem mondani,
nem menni feléd.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.08. @ 18:00 :: Járó Kristóf